Az építkezés fázisai

Sorban állnak elő a bankok a "zöld" lakáshitelekkel, a fogyasztó lehet a verseny nyertese

2022.12.23

Az MNB zöld otthon hitelprogramja lezárását követően a bankok sorra jelentek meg saját kölcsönkonstrukcióikkal, melyek az energiatakarékosságot díjazzák. Az MNB 2023 áprilisától a fogyasztóbarát hitelek zöld kiterjesztésével igyekszik még jobban erősíteni a versenyt. A BiztosDöntés.hu értékelése szerint a fő változás a kamatkedvezményekben elinduló verseny lesz, valamint az, hogy az eddig visszatérítésként adott egyszeri kedvezmény beépül a hitelekbe, és így több millió forintos megtakarítást hozhat majd az ügyfeleknek. 

 

 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2023 júliusától kibővíti a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (MFL) termékek körét. "Az MFL hitelek a legkeresettebbek a piacon, a megkötött szerződések 80-90 százaléka valamilyen MFL konstrukció" - emlékeztet Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu hitelszakértője szerint bár a jegybank fő célja a fogyasztóbarát minősítéssel a különböző, egymással versengő lakáshitelek azonos feltételek mentén történő összehasonlíthatóságának megteremtése volt, a hitelfelvevők ezen felül láthatóan nagyobb bizalommal fordulnak az MFL-termékekhez azáltal, hogy a hitel kondícióit az ő szemükben az MNB garantálja - írja a BiztosDöntés.hu lapunknak is eljuttatott sajtóközleménye.

 

Zöld fogyasztóbarát hitel

A jegybank közlése szerint

jövő áprilistól a bankok saját zöld hitel termékeikkel is pályázhatnak az MFL minősítésre.

Az MNB előzetesen annyit közölt, hogy a minősítés megszerzésének feltétele az lesz, hogy a bankok ezen hitelek esetében folyósítási díjat nem számíthatnak fel, illetve nem kérhetnek külön díjat annak vizsgálatáról sem, hogy a megvásárolni/építeni akart ingatlan megfelel-e a zöld hitel feltételeinek. Az MNB ezenfelül elvárja, hogy a bankok egyszeri alkalommal az adott lakás energiatanúsítványának kiállítási költségeit is átvállalják a hiteligénylőtől, ha zöld hitelt igényel.

Aki arra számított, hogy az MNB újra a korábbi zöld hitel programhoz hasonló konstrukciót hirdet, most csalódott lehet" – kommentálta a jegybanki terveket Gergely Péter. A szakember emlékeztetett arra, hogy az MNB épp egy éve indította el saját Zöld Otthon Lakáshitel Programját (ZOP), amelynek keretében ingyen nyújtott 300 milliárd forintnyi forrást a bankoknak, akik maximum 2,5 százalékos kamat mellett nyújthattak kedvezményes zöld hitelt új, energiatakarékos lakást megvásárolni szándékozó ügyfeleiknek.  A termék kamatozása messze elszakadt a piaci hitelekétől, hosszú távú fenntartása egyrészt túl sokba került volna az MNB-nek, másrészt komoly piaci zavarokat okozhatott volna az így számottevően drágábban hitelezhető használtlakáspiacon.

 

Egyszeri visszatérítés helyett végig fix kamatkedvezmények 

Gergely Péter szerint az MNB a most bejelentett változással inkább a piac után lépett. A kereskedelmi bankok ugyanis a ZOP lezárulta után egyre-másra jelentek meg saját zöld hitel termékeikkel. Itt a hitelfelvevő a más lakáshiteleknél megszokott induló kedvezmények (jellemzően a tulajdoni lap beszerzése, az értékbecslési és közjegyzői díj átvállalása, illetve visszatérítése) mellett általában vállalták az MNB által most feltételként meghatározott 15-40 ezer forintba kerülő energetikai tanúsítvány díjának megtérítését is. A nagy kérdés Gergely Péter szerint az, hogy a minősítési rendszerbe beférnek-e majd azok a használt lakásokra adott kölcsönök is, ahol a tulajdonos vállalja (megvásárolandó vagy épp saját maga által lakott) az ingatlan energetikai korszerűsítését is, amelynek köszönhetően csökkenthető az ingatlan fenntartásának energiaköltsége. 

A zöld hitelek esetében a bank biztosabb megtérüléssel számolhat,

hiszen az energiatakarékos, modern otthonok kisebb költséggel fenntarthatóak, amely most az energiaárak emelkedésekor fontos tényező. Emellett pedig a piaci kereslet is ilyen lakások irányába fordul, amely más lakásokkal szemben jobban garantálja ezen ingatlanok értékállóságát. A bankok épp ezért akár 100-200 bázispontos kamatkedvezményt is nyújtanak az ilyen ingatlanok megvásárlására hitelt kérő ügyfeleknek a standard hiteleikhez képest – hívja fel figyelmet Gergely Péter. Ugyanakkor a jegybank minősítési rendszere abból a szempontból új helyzetet teremt, hogy az eddig rendszerint egyszeri, 1-2 százalékos jóváírás helyett a zöld MFL tartós kamatkedvezményt vár el a bankoktól. Az MNB közleménye szerint

a Zöld MFL termékek esetében a kezdeti költségeken az ügyfél 100 ezer forintot spórolhat, a standard hiteleknél 1 százalékponttal kisebb kamat pedig összességében 3 millió forinttal csökkenti a hitel teljes visszafizetendő összegét

a futamidő alatt. A BiztosDöntés.hu hitelszakértője szerint az Zöld MFL hitelek esetében a bankok egymás közötti versenye épp a standard kamatra adott zöld kedvezményekben csúcsosodhat ki, azaz sokkal komolyabb kamatcsökkentésekre is készülhetünk tavasztól.

 

Ezek a jelenleg is élő zöld hitelek

A BiztosDöntés.hu összeszedte, melyek azok a már ma is elérhető "zöld" hitelkonstrukciók, amelyeket az érdeklődők a zöld fogyasztóbarát hitelek megjelenésig igényelhetnek, s amelyek joggal pályázhatnak majd a Zöld MFL minősítésre


I.    Speciális zöld személyi kölcsönök

UniCredit Bank
Speciálisan napelem vásárlására és/vagy új napelem telepítésére igényelhető a Green személyi kölcsön. (A hitel egyéb energetika beruházásra is igénylelhető, ám csak a napelem telepítés esetén jár az extra kamatkedvezmény.)  A konstrukciót így a most a feltételek szigorodása miatt leszerződő ügyfelek is igénybe vehetik – a kölcsön lehívása az igényléstől számított 6 hónapon belül lehetséges és a kedvezőbb kamatért mindössze havi 150 000 forint jóváírás kell, hogy a számlára érkezzen. 
A kedvezményes kamatú kölcsönhöz „Egy havi törlesztő visszajár” akció is tartozik, ha legalább 3 millió forint összegű kölcsönt igénylünk. 

 

MagNet Bank

A bank személyi kölcsönénél a zöld hitelcél talán a legszélesebb körre értelmezhető. Ugyanúgy belefér új elektromos kerékpár, roller, elektromos autó vagy motorkerékpár vásárlására, de kérhető a kölcsön elektromos házi autótöltő kiépítésére is. Lakáscél esetében ezt a hitelt napelem és napkollektor vásárlására és telepítésére fordíthatjuk. A minimum hitelösszeg 300 000 forint, a maximum pedig 8 millió forint. A jövedelem és a kölcsön összegétől függően a standard személyi kölcsön kamatokhoz képest 2-4 százalék lehet a kamatkedvezmény. 3 millió forint feletti hitelnél kötelező a szerződés közjegyzői okiratba foglalása, aminek költségét 50 százalékban (maximum 30 000 forintig) vállalja át a bank. 

 

II. Zöld lakáshitelek

K&H
A bank zöld lakáshitel terméke nemcsak új, de használt lakás vásárlásra, sőt a meglévő ingatlan (energetikai) korszerűsítésére is igénybe vehető. Új lakás vásárlásakor/építésekor az ingatlannak legalább BB energetikai besorolással és maximum 80 kWh/m2 primer éves energiafogyasztással kell bírnia (ez a korábbi MNB ZOP feltétele volt). Használt lakás esetében 13 energiahatékonysági cél közül kell legalább egyet megvalósítani. Ilyen lehet napelem telepítése, a hőszigetelés vagy a hőszivattyú telepítése. A felújítással legalább 30%-os primer energiaigény csökkentést kell elérni. 
-    A bank átvállalja a tulajdoni lap beszerzésének díját, visszatéríti az értékbecslés és műszaki szemle költségét, elengedi a folyósítási díjat, a közjegyzői díjat maximum 40 000 forintig megtéríti
-    A bank 40 000 forintig visszatéríti az energetikai tanúsítvány költségét
-    A hitelösszeg 1%-át, maximum 120 000 forintot jóváír a banknál vezetett számlán.
-    Kamatkedvezményt kínál K&H lakás- és élet- és hitelfedezeti biztosítás megkötésekor. 

 

Raiffeisen

A bank 25 bázispontos kamatkedvezményt ad olyan használt vagy új lakás vásárlására, amely megfelel a korábbi MNB ZOP hitel energetikai feltételeinek.

 

CIB

A bank 200 000 forintos energiahatékonysági bónuszt ad a CIB Végig Fix Lakáskölcsön, a CIB Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek és a CIB Otthonteremtési Kamattámogatott hitel igénylőinek, ha legalább BB energetikai tanúsítvánnyal bíró ingatlanra igénylik a kölcsönt. 50 000 forint bónusz kapható a CIB Előrelépő Személyi Kölcsönhöz, CIB Babaváró Kölcsönhöz és CIB 10 éves kamatperiódusú Szabad felhasználású Ingatlanfedezetes Kölcsönhöz, sőt ez utóbbi 3 termék együttes igénylésekor a kedvezmények összevonhatóak, azaz maximum 150 000 forint jóváírás kapható. 

 

III.    Zöld felújítási hitelek

MKB, Takarékbank

A Magyar Bankholding tagbankjai az energiahatékonyság növelést célzó 3-24 millió forint összegű 10 éves kamatperiódusú hitelek esetében hirdette meg ECO kedvezményrendszerét. 
A felújítással elért legalább BB energetika besorolás esetén 150 000 forint jóváírás kapható.
Ha az ingatlan ennél alacsonyabb energetikai besorolással bír, de a felújítás kapcsán legalább 30 százalékkal javul az energiafelhasználás, 120 000 forint jóváírás kapható. 
A bank a hitelnél nem számít fel folyósítási díjat, a tulajdoni lap díját átvállalja, az értékbecslési és a helyszíni szemle, valamint - 30 000 forintig – a közjegyzői díjat visszatéríti, emellett 2 energiatanúsítvány díját is átvállalja. 

 

Építkezési fázis:

1. Ingatlanvétel, finanszírozás

Tartsa naprakészen saját listáit, dokumentumait!
JELENTKEZZEN BE, illetve REGISZTRÁLJON!
Tennivalók listája

A jelzálogjog és a végrehajtási jogok mellett például a szolgalmi jogoknak is lehetnek nem kívánt következményeik.

Bővebben >>>>

Más-más iratokat kell ellenőriznünk üres telek, felépítménnyel rendelkező ingatlan és lakás esetében.

Bővebben >>>>

A valóságban fennálló méretek eltérhetnek a térképmásolat méreteitől.

Bővebben >>>>

Osztatlan közös tulajdon, illetve társasház esetén szükségesek ezek a dokumentumok.

Bővebben >>>>

Az építésügyi előírásoktól függ, hogy milyen építési, átalakítási, bővítési tevékenységet (nem) végezhetünk.

Bővebben >>>>

A helyi szabályozás megtilthatja például bizonyos anyagok vagy színek használatát, meghatározhatja a tető lehetséges formáját.

Bővebben >>>>

Az önkormányzati rendelet által rögzített tilalom vagy kötelezettség akkor is fennáll, ha a tulajdoni lapon ez nem jelenik meg.

Bővebben >>>>

Ha valamilyen fontos közmű nem elérhető az ingatlanon, tájékozódjunk, hogy a bekötésre lesz-e lehetőség.

Bővebben >>>>

A választott helyszín nagymértékben és hosszú távon befolyásolja későbbi energiafelhasználásunkat, komfortunkat, közérzetünket és életformánkat.

Bővebben >>>>

Az önerő mellett pénzintézeti hitellel és állami támogatásokkal kalkulálhatunk.

Bővebben >>>>

Az illetékkedvezményekkel sok pénzt lehet megspórolni.

Bővebben >>>>

Mindenképpen szükség lesz ügyvédre vagy közjegyzőre.

Bővebben >>>>

A vevő csak akkor lesz tulajdonos, ha ezt a Földhivatalnál a tulajdoni lapra bejegyezték.

Bővebben >>>>
Letölthető dokumentumok

Ha az adott ingatlanra valakinek elővásárlási joga van, akkor az eladónak „vételi ajánlatot” kell kapnia attól a harmadik személytől, aki meg kívánja vásárolni az ingatlant. Ezután az eladónak az elővásárlásra jogosult személyhez kell fordulnia egy „elővásárlási jog gyakorlására való felhívás” formájában. Ha az elővásárlásra jogosult személy nem kíván élni ezzel a jogával, akkor egy „elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatot” ad az eladónak. Ha a eladó ezt megkapta, csak akkor adhatja el az ingatlant harmadik személynek. 

Itt a VÉTELI AJÁNLAT céljára adunk egy formadokumentumot, melyet regisztrált felhasználóink tölthetnek le.

Bővebben >>>>

Ha az adott ingatlanra valakinek elővásárlási joga van, akkor az eladónak „vételi ajánlatot” kell kapnia attól a harmadik személytől, aki meg kívánja vásárolni az ingatlant. Ezután az eladónak az elővásárlásra jogosult személyhez kell fordulnia egy „elővásárlási jog gyakorlására való felhívás” formájában. Ha az elővásárlásra jogosult személy nem kíván élni ezzel a jogával, akkor egy „elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatot” ad az eladónak. Ha a eladó ezt megkapta, csak akkor adhatja el az ingatlant harmadik személynek. 

Itt az ELŐVÁSÁRLÁSI JOG GYAKORLÁSÁRA VALÓ FELHÍVÁS céljára adunk egy formadokumentumot, melyet regisztrált felhasználóink tölthetnek le.

Bővebben >>>>

Ha az adott ingatlanra valakinek elővásárlási joga van, akkor az eladónak „vételi ajánlatot” kell kapnia attól a harmadik személytől, aki meg kívánja vásárolni az ingatlant. Ezután az eladónak az elővásárlásra jogosult személyhez kell fordulnia egy „elővásárlási jog gyakorlására való felhívás” formájában. Ha az elővásárlásra jogosult személy nem kíván élni ezzel a jogával, akkor egy „elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatot” ad az eladónak. Ha a eladó ezt megkapta, csak akkor adhatja el az ingatlant harmadik személynek. 

Itt az ELŐVÁSÁRLÁSI JOGRÓL LEMONDÓ NYILATKOZAT céljára adunk egy formadokumentumot, melyet regisztrált felhasználóink tölthetnek le.

 

Bővebben >>>>
Jellemző hibák

A vételi ajánlat elfogadása előtt az eladónak kell ezt megtennie.

Bővebben >>>>

A bank nem adott hitelt, és bővíteni sem lehetett.

Bővebben >>>>

Csak az övezeti besorolásból derült ki.

Bővebben >>>>

A geodéziai felméréskor derült ki, hogy a ház belóg az oldalkertbe.

Bővebben >>>>

Az önkormányzati „útlejegyzés” csak a településrendezési tervből derült ki.

Bővebben >>>>