Az építkezés fázisai

2023-ban még változatlan feltételekkel elérhető a CSOK építkezéshez – mire figyeljünk?

2023.07.03

Aki hallgatja időnként a kormányinfóról szóló híreket, annak talán nem kerülte el a figyelmét, hogy következő évtől változnak a CSOK támogatás szabályai. 2023-ban azonban még változatlan feltételek mellett elérhető a támogatás és a hozzá tartozó kamattámogatott hitel. Ha építkezéshez igényeljük, akkor van néhány extra szabály, amiről érdemes tudni.

 

 

CSOK építésre

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (azaz CSOK) támogatás célja, hogy segítse a fiatal, gyermeket nevelő családokat lakáscéljaik megvalósításában. A támogatás összege a vállalt vagy meglévő gyermekek számától függ, de mivel a támogatás csak lakáscélra fordítható, magára a lakásra is tartalmaz egy sor előírást. Így például fontos, hogy mekkora az ingatlan hasznos alapterülete.

Az építkezés, illetve az új lakás vásárlása kiemelten fontos felhasználási területe a CSOK-nak, nem csoda hát, hogy ehhez kötődnek a magasabb támogatási összegek.

Ha lakásépítéshez igényelnénk CSOK-ot, akkor az alábbi összegekre számíthatunk:

  • 1 gyermek esetén 600 000 forint,
  • 2 gyermek esetén 2 600 000 forint, 
  • 3 vagy több gyermek esetén 10 000 000 forint.

A legmagasabb összeget tehát akkor kaphatjuk, hogy új lakásra (vásárlásra vagy építésre) kérjük a támogatást, és ehhez legalább 3 gyermeket vállalunk vagy nevelünk.

A támogatáshoz kamattámogatott CSOK-hitel is elérhető, ha legalább 2 gyermekre igényeljük. Az összege:

  • 2 gyermek mellé legfeljebb 10 000 000 forint,
  • 3 vagy több gyermek mellé 15 000 000 forint.

A CSOK hitel futamideje maximum 25 év lehet, és a kamata fix 3%. Valójában a CSOK-hitel egy 5 éves kamatperiódusú hitel, aminek a kamata így 5 évente változhat, de az állam mindig úgy határozza meg a kamattámogatást, hogy az igénylőknek fix 3%-os kamat mellett kelljen törleszteni.

A CSOK-hoz áfa-visszaigénylési támogatás is kapcsolódik.

Ha az építkezést generálkivitelező végzi, akkor a költségeket 5%-os áfa terheli. Ezt az áfát azonban a bemutatott számlák alapján az igénylők visszakapják. 

A saját erős építkezés áfája 27%, ez csak részben, 5 millió forint értékhatárig igényelhető vissza. A telekár 27%-os áfája is visszaigényelhető, ha a számla időpontja 2018. január 1. utáni. Fontos viszont, hogy 5%-os és 27%-os áfát is tartalmazó számlákat egyszerre nem lehet benyújtani, tehát vagy az egyik, vagy a másik áfa-kulccsal kiállított számlákban szereplő áfa igényelhető vissza.

Építésnél az építési költség legalább 70%-áról számlát kell bemutatni. A telekár nem számít az építési költségek közé.

 

Mi minősül építkezésnek?

Építkezés természetesen az, ha valaki saját telkén építtet egy házat. Ezenfelül azonban új lakás építésének minősül az is, ha meglévő ingatlanon tetőtér-beépítéssel vagy emelet-ráépítéssel új, külön használatbavételi engedéllyel rendelkező lakás keletkezik, amelynek az igénylő lesz a tulajdonosa.

Tetőtér-beépítésnél vagy emelet-ráépítésnél az ingatlan, amelyre új lakást építünk, nem lehet a saját vagy gyermekünk tulajdonában, illetve olyan vállalkozás, egyesület vagy alapítvány tulajdonában, amelynek mi is tulajdonosa, illetve alapítója vagyunk, és nem lehet osztatlan közös tulajdon, amelyben mi is kizárólagos használók vagyunk.

 

Milyen lakást építhetünk?

A lakásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy egy család számára otthonként használható legyen. Így meg kell lennie a minimálisan előírt hasznos alapterületnek, illetve a megfelelő helyiségeknek.

Lennie kell benne egy minimum 12 m2 alapterületű lakószobának, egy főzésre alkalmas helyiségnek, illetve fürdőnek és mellékhelyiségnek is. Ezenfelül lennie kell vezetékes víznek, vagy ivóvizes kútnak, áramnak, fűtésnek és szennyvíz-elvezetésnek vagy emésztőnek.

A hasznos alapterületbe beleszámít az előszoba, nappali, hálószoba, konyha, étkezőkonyha, étkező, fürdőszoba, WC, kamra, tároló, gardrób, mosókonyha, kazánhelyiség és az egyéb fűthető helyiségek. Nem számít viszont a terasz, a pincehelyiségek és a garázs. Csak olyan helyiségeket lehet beleszámítani a hasznos alapterületbe, amelyek fűthetők.

Minimum az alábbi hasznos alapterületű ingatlant építhetjük:

  • 1 gyermek esetén 40 m2-es lakás vagy 70 m2-es ház,
  • 2 gyermek esetén 50 m2-es lakás vagy 80 m2-es ház,
  • 3 vagy több gyermek esetén 60 m2-es lakás vagy 90 m2-es ház.

A hasznos alapterület számításánál azokat a gyerekeket is figyelembe kell venni, akikre a támogatást és a hitelt nem igényeljük, de velünk élnek. A minimális hasznos alapterület egy alsó korlát, ennél kisebb ingalant nem lehet építeni, de nagyobbat igen. Felső határ nincs.

 

Építésnél a CSOK többször is igényelhető

Ha a CSOK-ot új ingatlan építéséhez igényeljük, akkor a támogatás többször is igénybe vehető. Ez akkor lehetséges, ha végül több gyermek születik, mint amennyire a támogatást kértük. 

Ha az építkezés még folyamatban van, és a lakás a használatbavételi engedélyt nem kapta még meg, vagy egyszerű bejelentéshez kötött építkezésnél még nem jelentettük az ingatlan elkészültét, akkor pótlólag az utólag született gyermekekre is lehet kérni a CSOK-ot.

Ha tehát eredetileg két gyermeket terveztünk, és ehhez 2,6 millió forint támogatást igényeltünk, de végül született egy harmadik gyermek is, akkor a 3 gyermek után járó 10 millió forintra lehetünk jogosultak. Ha az építkezés még nem zárult le, akkor pótlólag igényelhetjük a különbözetet, azaz még 7,4 millió forintot.

Ilyenkor, mivel a nagyobb családhoz nagyobb hasznos alapterületű lakást kell építenünk,

szükség lehet az építési tervek módosítására is, illetve minden esetben teljesítenünk kell a TB-jogviszonyra vonatkozó előírást.

A 3 gyermekre igényelhető 10 millió forintos támogatáshoz 2 év TB-jogviszonyt kell igazolnunk, minden más esetben 180 nap elegendő.

 

Fontos változás 2024. január 1-től

A jövő évtől a CSOK a jelenleg formájában megszűnik. Az 5 000 fős vagy annál nagyobb településeken nem lehet már igényelni. A kisebb településeken marad a falusi CSOK, amit viszont jelenleg építkezésre még nem lehet használni.
2024-től a támogatás csak 5000 főnél kisebb lélekszámú településeken érhető el, viszont építkezésre emelt összegek lesznek majd.

  • 1 gyermekre 1 millió forint,
  • 2 gyermekre 4 millió forint,
  • 3 vagy több gyermekre 15 millió forint lesz majd a támogatás.

Az áfa-visszaigénylés lehetősége továbbra is megmarad.

Aki tehát nagyobb településen, városban építene új házat a CSOK segítségével, annak érdemes minél gyorsabban igényelnie a támogatást.

Ugyan a kormány ígérete szerint a nagyobb településekre és a városokra új támogatást dolgoz majd ki, de ennek részleteit egyelőre nem ismerjük.

 

Gergely Péter
biztosdontes.hu

 

(Nyitókép: kalhh képe a Pixabayen.)

 

Építkezési fázis:

1. Ingatlanvétel, finanszírozás

Tartsa naprakészen saját listáit, dokumentumait!
JELENTKEZZEN BE, illetve REGISZTRÁLJON!
Tennivalók listája

A jelzálogjog és a végrehajtási jogok mellett például a szolgalmi jogoknak is lehetnek nem kívánt következményeik.

Bővebben >>>>

Más-más iratokat kell ellenőriznünk üres telek, felépítménnyel rendelkező ingatlan és lakás esetében.

Bővebben >>>>

A valóságban fennálló méretek eltérhetnek a térképmásolat méreteitől.

Bővebben >>>>

Osztatlan közös tulajdon, illetve társasház esetén szükségesek ezek a dokumentumok.

Bővebben >>>>

Az építésügyi előírásoktól függ, hogy milyen építési, átalakítási, bővítési tevékenységet (nem) végezhetünk.

Bővebben >>>>

A helyi szabályozás megtilthatja például bizonyos anyagok vagy színek használatát, meghatározhatja a tető lehetséges formáját.

Bővebben >>>>

Az önkormányzati rendelet által rögzített tilalom vagy kötelezettség akkor is fennáll, ha a tulajdoni lapon ez nem jelenik meg.

Bővebben >>>>

Ha valamilyen fontos közmű nem elérhető az ingatlanon, tájékozódjunk, hogy a bekötésre lesz-e lehetőség.

Bővebben >>>>

A választott helyszín nagymértékben és hosszú távon befolyásolja későbbi energiafelhasználásunkat, komfortunkat, közérzetünket és életformánkat.

Bővebben >>>>

Az önerő mellett pénzintézeti hitellel és állami támogatásokkal kalkulálhatunk.

Bővebben >>>>

Az illetékkedvezményekkel sok pénzt lehet megspórolni.

Bővebben >>>>

Mindenképpen szükség lesz ügyvédre vagy közjegyzőre.

Bővebben >>>>

A vevő csak akkor lesz tulajdonos, ha ezt a Földhivatalnál a tulajdoni lapra bejegyezték.

Bővebben >>>>
Letölthető dokumentumok

Ha az adott ingatlanra valakinek elővásárlási joga van, akkor az eladónak „vételi ajánlatot” kell kapnia attól a harmadik személytől, aki meg kívánja vásárolni az ingatlant. Ezután az eladónak az elővásárlásra jogosult személyhez kell fordulnia egy „elővásárlási jog gyakorlására való felhívás” formájában. Ha az elővásárlásra jogosult személy nem kíván élni ezzel a jogával, akkor egy „elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatot” ad az eladónak. Ha a eladó ezt megkapta, csak akkor adhatja el az ingatlant harmadik személynek. 

Itt a VÉTELI AJÁNLAT céljára adunk egy formadokumentumot, melyet regisztrált felhasználóink tölthetnek le.

Bővebben >>>>

Ha az adott ingatlanra valakinek elővásárlási joga van, akkor az eladónak „vételi ajánlatot” kell kapnia attól a harmadik személytől, aki meg kívánja vásárolni az ingatlant. Ezután az eladónak az elővásárlásra jogosult személyhez kell fordulnia egy „elővásárlási jog gyakorlására való felhívás” formájában. Ha az elővásárlásra jogosult személy nem kíván élni ezzel a jogával, akkor egy „elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatot” ad az eladónak. Ha a eladó ezt megkapta, csak akkor adhatja el az ingatlant harmadik személynek. 

Itt az ELŐVÁSÁRLÁSI JOG GYAKORLÁSÁRA VALÓ FELHÍVÁS céljára adunk egy formadokumentumot, melyet regisztrált felhasználóink tölthetnek le.

Bővebben >>>>

Ha az adott ingatlanra valakinek elővásárlási joga van, akkor az eladónak „vételi ajánlatot” kell kapnia attól a harmadik személytől, aki meg kívánja vásárolni az ingatlant. Ezután az eladónak az elővásárlásra jogosult személyhez kell fordulnia egy „elővásárlási jog gyakorlására való felhívás” formájában. Ha az elővásárlásra jogosult személy nem kíván élni ezzel a jogával, akkor egy „elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatot” ad az eladónak. Ha a eladó ezt megkapta, csak akkor adhatja el az ingatlant harmadik személynek. 

Itt az ELŐVÁSÁRLÁSI JOGRÓL LEMONDÓ NYILATKOZAT céljára adunk egy formadokumentumot, melyet regisztrált felhasználóink tölthetnek le.

 

Bővebben >>>>
Jellemző hibák

A vételi ajánlat elfogadása előtt az eladónak kell ezt megtennie.

Bővebben >>>>

A bank nem adott hitelt, és bővíteni sem lehetett.

Bővebben >>>>

Csak az övezeti besorolásból derült ki.

Bővebben >>>>

A geodéziai felméréskor derült ki, hogy a ház belóg az oldalkertbe.

Bővebben >>>>

Az önkormányzati „útlejegyzés” csak a településrendezési tervből derült ki.

Bővebben >>>>