Fékre lépett tavaly a lakáshitelezési piac: a bankok 1195 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket, szemben az egy évvel korábbi 1302 milliárdos rekordértékkel, igaz, meghaladja a 2020-ban elért 928 milliárdos összeget - derül ki a money.hu hivatalos jegybanki adatokat feldolgozó összeállításából.
Mint a lapunkhoz is eljuttatott közleményből kiderül, a lakáshitelezési összeg az egy évvel korábbihoz képest bekövetkezett 8,3 százalékos csökkenése nem meglepetés: ennek okai a bizonytalanabb környezet, az emelkedő árak, a fogyasztásra fordított egyre növekvő kiadások, valamint a magasabb kamatok. Ugyanakkor a teljes évet nézve látható, hogy a múlt év elején még jelentős összegeket folyósítottak a bankok: az első félévben még minden hónapban 100 milliárd forint felett volt a szerződéses összeg, a második félévben visszafogottabbá vált a piac: novemberben például már 50 milliárdnál alacsonyabb volt, a december pedig 41 milliárd forintot tett ki.
Van lehetőség az okos lakásvásárlásra
A money.hu összeállítása szerint bár az infláció felgyorsulása előtti szinthez képest magasabbak a kamatok, a lakásvásárlásról nem feltétlenül kell lemondaniuk azoknak, akik lakáshitel segítségével szeretnék finanszírozni az ingatlanvásárlást. A mostani lakáspiaci helyzetben ugyanis a vevőjelöltek alkupozíciója nagyban javult, így akár a kínálati árhoz képest olcsóbban juthatnak hozzá a kiválasztott ingatlanhoz. Ezzel pedig jelentős összeget lehet megtakarítani.
Azt is figyelembe kell venni, hogy
továbbra is jelentős eltérések vannak a piaci lakáshitel-kamatok és -feltételek között.
Például egy 15 millió forintos, 20 éves futamidejű végig fix kamatozású és törlesztőrészletű lakáshitel esetében a legkedvezőbbek akár 9 százalék alatti kamattal és 131-135 ezer forintos törlesztőrészlettel igényelhetőek, miközben a drágább verzióknál a havi részlet akár 150-160 ezer forint is lehet. Ugyanakkor mindig érdemes utánajárni az állami támogatásokra és támogatott hitelekre való jogosultságnak is, mivel ezek a konstrukciók segítséget jelentenek a lakásvásárlás során - olvasható a közleményben.
Fontos szempont az is, hogy
a mostani kamatokkal felvett lakáshitelt a későbbiekben, amikor már alacsonyabbak lesznek a kamatok, ki is lehet váltani egy olcsóbb hitellel.
A hitelkiváltással csökkenthetők a havi törlesztőrészletek is, ami - hosszabb távon - szintén hozzájárulhat az ingatlanvásárlásra fordítandó költségek mérsékléséhez.