Az építkezés fázisai

Már a fix törlesztőrészletet érdemes választani, ha most veszünk fel lakáshitelt

2022.04.28

A hosszú távon fix törlesztőrészlet által kínált biztonságért cserébe korábban többet kellett fizetnünk a bankoknak – most, a tartósnak tűnő infláció időszakában gyakorlatilag eltűnt ez a „kamatfelár”.

 

 

A markánsan velünk maradó infláció miatt a pénzpiacokon olyan mértékben drágultak meg a rövid referenciakamatok, hogy fél év alatt eltűnt a hosszan fix hitelek felára. A money.hu várakozásai szerint a legkisebb kamat és több ezer forinttal kisebb törlesztőrészlet mellett a jövőben azok kaphatnak kölcsönt, akik a futamidő végéig fix törlesztést választva el akarják kerülni a kamatkockázatot. 

Amióta a hazai lakáshitel piacon megjelentek a hosszan fix törlesztést biztosító hitelek, azt szokhattuk meg, hogy a biztos törlesztésnek (fel)ára van. Alig több, mint hat hónappal ezelőtt, 2021. októberében egy 20 millió forintos 20 éves piaci lakáshitel esetében több, mint 10 ezer forinttal magasabb, 127 ezer forintos törlesztőrészletet kellett fizetnie annak, aki a kölcsön teljes futamideje alatt fix törlesztést választott, mint annak, aki 10 éves kamatperiódusú hitelre szerződött. A végig fix konstrukció felára közel 100 bázispont volt a kamat tekintetében.

A money.hu szakértői a lapunkhoz is eljuttatott közleményben arra hívják fel a figyelmet, hogy a jegybank folyamatos kamatemeléseinek köszönhetően ez a helyzet alapjaiban változott meg az elmúlt hónapokban, s mára eljutottunk oda, hogy

a piac legolcsóbb ajánlatát a futamidő végéig fix konstrukciók választásával kaphatjuk. 

Az infláció felpörgésével ugyanis a pénzpiacok a pénzromlás mértékét elsősorban a rövid futamidőkön érvényesítik, hiszen hosszabb távon a jelenlegi árszint kevésbé befolyásolja a piacot - olvasható a közleményben.
 

Építkezési fázis:

1. Ingatlanvétel, finanszírozás

Tartsa naprakészen saját listáit, dokumentumait!
JELENTKEZZEN BE, illetve REGISZTRÁLJON!
Tennivalók listája

A jelzálogjog és a végrehajtási jogok mellett például a szolgalmi jogoknak is lehetnek nem kívánt következményeik.

Bővebben >>>>

Más-más iratokat kell ellenőriznünk üres telek, felépítménnyel rendelkező ingatlan és lakás esetében.

Bővebben >>>>

A valóságban fennálló méretek eltérhetnek a térképmásolat méreteitől.

Bővebben >>>>

Osztatlan közös tulajdon, illetve társasház esetén szükségesek ezek a dokumentumok.

Bővebben >>>>

Az építésügyi előírásoktól függ, hogy milyen építési, átalakítási, bővítési tevékenységet (nem) végezhetünk.

Bővebben >>>>

A helyi szabályozás megtilthatja például bizonyos anyagok vagy színek használatát, meghatározhatja a tető lehetséges formáját.

Bővebben >>>>

Az önkormányzati rendelet által rögzített tilalom vagy kötelezettség akkor is fennáll, ha a tulajdoni lapon ez nem jelenik meg.

Bővebben >>>>

Ha valamilyen fontos közmű nem elérhető az ingatlanon, tájékozódjunk, hogy a bekötésre lesz-e lehetőség.

Bővebben >>>>

A választott helyszín nagymértékben és hosszú távon befolyásolja későbbi energiafelhasználásunkat, komfortunkat, közérzetünket és életformánkat.

Bővebben >>>>

Az önerő mellett pénzintézeti hitellel és állami támogatásokkal kalkulálhatunk.

Bővebben >>>>

Az illetékkedvezményekkel sok pénzt lehet megspórolni.

Bővebben >>>>

Mindenképpen szükség lesz ügyvédre vagy közjegyzőre.

Bővebben >>>>

A vevő csak akkor lesz tulajdonos, ha ezt a Földhivatalnál a tulajdoni lapra bejegyezték.

Bővebben >>>>
Letölthető dokumentumok

Ha az adott ingatlanra valakinek elővásárlási joga van, akkor az eladónak „vételi ajánlatot” kell kapnia attól a harmadik személytől, aki meg kívánja vásárolni az ingatlant. Ezután az eladónak az elővásárlásra jogosult személyhez kell fordulnia egy „elővásárlási jog gyakorlására való felhívás” formájában. Ha az elővásárlásra jogosult személy nem kíván élni ezzel a jogával, akkor egy „elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatot” ad az eladónak. Ha a eladó ezt megkapta, csak akkor adhatja el az ingatlant harmadik személynek. 

Itt a VÉTELI AJÁNLAT céljára adunk egy formadokumentumot, melyet regisztrált felhasználóink tölthetnek le.

Bővebben >>>>

Ha az adott ingatlanra valakinek elővásárlási joga van, akkor az eladónak „vételi ajánlatot” kell kapnia attól a harmadik személytől, aki meg kívánja vásárolni az ingatlant. Ezután az eladónak az elővásárlásra jogosult személyhez kell fordulnia egy „elővásárlási jog gyakorlására való felhívás” formájában. Ha az elővásárlásra jogosult személy nem kíván élni ezzel a jogával, akkor egy „elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatot” ad az eladónak. Ha a eladó ezt megkapta, csak akkor adhatja el az ingatlant harmadik személynek. 

Itt az ELŐVÁSÁRLÁSI JOG GYAKORLÁSÁRA VALÓ FELHÍVÁS céljára adunk egy formadokumentumot, melyet regisztrált felhasználóink tölthetnek le.

Bővebben >>>>

Ha az adott ingatlanra valakinek elővásárlási joga van, akkor az eladónak „vételi ajánlatot” kell kapnia attól a harmadik személytől, aki meg kívánja vásárolni az ingatlant. Ezután az eladónak az elővásárlásra jogosult személyhez kell fordulnia egy „elővásárlási jog gyakorlására való felhívás” formájában. Ha az elővásárlásra jogosult személy nem kíván élni ezzel a jogával, akkor egy „elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatot” ad az eladónak. Ha a eladó ezt megkapta, csak akkor adhatja el az ingatlant harmadik személynek. 

Itt az ELŐVÁSÁRLÁSI JOGRÓL LEMONDÓ NYILATKOZAT céljára adunk egy formadokumentumot, melyet regisztrált felhasználóink tölthetnek le.

 

Bővebben >>>>
Jellemző hibák

A vételi ajánlat elfogadása előtt az eladónak kell ezt megtennie.

Bővebben >>>>

A bank nem adott hitelt, és bővíteni sem lehetett.

Bővebben >>>>

Csak az övezeti besorolásból derült ki.

Bővebben >>>>

A geodéziai felméréskor derült ki, hogy a ház belóg az oldalkertbe.

Bővebben >>>>

Az önkormányzati „útlejegyzés” csak a településrendezési tervből derült ki.

Bővebben >>>>