Az építkezés fázisai

Fél évig elérhető még az Otthonfelújítási támogatás – hogyan vehetjük igénybe?

2022.05.31

Az Otthonfelújítási támogatás 2021-től vehető igénybe, és az egyik legnépszerűbb gyermeket nevelő családok által igénybe vehető állami támogatás. A népszerűsége nem véletlen, a CSOK és a falusi CSOK ugyanis normál felújításra – tehát olyan munkálatokra, amelyek nem korszerűsítést vagy bővítést céloznak – nem vehetők igénybe. Az Otthonfelújítási támogatás ezt a hiányosságot pótolja, és a feltételei sem túl szigorúak. A támogatásra szánt határidő azonban közeleg: a program 2022. december 31-én véget ér. Mi fér még bele, és mire figyeljünk?

 

 

Milyen támogatásról van szó?

Az Otthonfelújítási támogatás gyermeket nevelő családok számára elérhető. Nem kell további gyermekek születését vállalni, a lényeg, hogy legyen legalább egy olyan gyermekünk, aki megfelel az előírásoknak, és velünk egy háztartásban él.

A támogatással az állam a felújítási költségek 50%-át vállalja át, legfeljebb 3 millió forintot. Ez azt jelenti, hogy 6 millió forint értékű felújítást végeztethetünk el a lakásunkon, amelynek a felét utólag visszakapjuk.

Bár ez sokakat elriaszthat, a munkálatokat hitelből is fedezhetjük, sőt kedvezményes kamattámogatott kölcsön is elérhető azoknak, akik nem tudják előre kifizetni a felújítás teljes költségét.

A jogszabály pontosan meghatározza, hogy milyen munkákra kaphatunk támogatást, de a lista elég hosszú: a sima tisztasági festéstől kezdve a napelem telepítéséig sok minden szerepel rajta.

A kisebb karbantartási munkákon túl komolyabb dolgokat is elvégeztethetünk a lakásunkon. Kicseréltethetjük a tetőt, bevezethetjük a közműveket, kialakíthatunk új fűtési rendszert, beépíthetjük a teraszt, megerősíthetjük a ház alapját, szennyvízkezelő berendezést telepíthetünk vagy készíttethetünk konyhabútort is. Az elvégezhető munkák száma sincs korlátozva, a számlákat hosszabb időn keresztül is gyűjthetjük, majd egyszerre a teljes költségre vonatkozóan benyújthatjuk az igényünket a támogatásra.

Lényeges elem, hogy

a támogatási összegen belül fele-fele arányban szerepeljen az anyagköltség és a munkadíj.

Az egész felújítási költségen belül nem kell ennek az 50-50%-nak érvényesülnie, de a támogatott részen belül igen. Ez nem azt jelenti, hogy ne vehetnénk csak anyagot egy barkácsáruházban, de figyeljünk arra, hogy más számlákon elegendő munkadíj szerepeljen, ami ezt ellensúlyozni tudja.

 

Felételek, amelyeknek meg kell felelnünk

Fontos, hogy a támogatás csak egyszer kérhető. Ha tehát egy festés vagy ablakcsere miatt benyújtjuk az igényünket, és meg is kapjuk a pénzt az államtól, akkor utána más munkákra ezt a támogatást már nem vehetjük igénybe, akkor sem, ha nem használtuk ki a 3 millió forintos támogatási keretet, vagy ha közben elköltöztünk és most a frissen vásárolt lakásunkat újítanánk fel.

A felújítandó ingatlanban az igénylők – tehát a szülők és az érintett gyermekek – együtt legalább 50%-os tulajdonrésszel kell, hogy rendelkezzenek.

A támogatásnak nem feltétele, hogy az igénylők házasok legyenek, de nem lehet tartozásunk a NAV felé, és ha kölcsönt is veszünk fel, akkor nem szerepelhetünk a KHR negatív adóslistáján sem.

 

Figyeljünk a határidőkre!

Már az alapvető feltételen, a gyermeken is elcsúszhatunk, ha nem figyelünk. Gyermeknek számít a várandósság is a 12. héttől kezdve, egészen a 25. életévüket még be nem töltött fiatalokig, akik még velünk élnek.

Ha tehát közeleg a gyermekünk 25. születésnapja, akkor igyekezzünk a munkát mielőbb befejezni,

mert ha közben átlépi a 25 éves kort, akkor a támogatásra már nem nyújthatjuk be az igényünket.

Az ingatlannal kapcsolatban előírás, hogy legalább 1 éve ott lakjunk, és ezt lakcímkártyával is igazolni tudjuk. Ha tehát eddig is az ingatlanban laktunk, de nem voltunk oda bejelentve, akkor most már elkéstünk ezzel.

Viszont ha csak most vásároltuk meg a lakást, akkor még nincs minden veszve. Az 1 éves ottlakási kötelezettség ugyanis nem vonatkozik frissen megszerzett ingatlanokra.

Az igénylésnek az is feltétele, hogy az igénylők közül legalább az egyik félnek legyen minimum 1 éves TB jogviszonya. Ha tehát korábban 30 napnál hosszabb ideig munkanélküliek voltunk, és csak 2022. január 1. után kezdtünk el dolgozni, akkor az igénylési határidőig már nem lesz meg a szükséges 1 éves TB jogviszonyunk.

 

Vegyük figyelembe a munkálatokhoz szükséges időt is!

A tervezett munkálatok időigényére is figyeljünk. Kisebb átalakítások, például egy radiátorcsere, egy konyhabútor, vagy egy terasz beépítés biztosan belefér még év végéig. De ha több nagyobb volumenű munkát is tervezünk egymás után, új fűtés és szellőző rendszert alakítunk ki, átépítjük a fürdőszobát, építenénk egy garázst és még egy nagy beépített teraszt is elképzeltünk, akkor mindenképpen érdemes részletesen átbeszélni a munkák sorrendjét és időigényét.

Fontos, hogy a szakemberek rendelkezésre tudjanak állni. Gyakran már jó előre be vannak ütemezve a munkáik, nem biztos, hogy mi is beleférünk, és könnyen elképzelhető, hogy némi csúszással is számolnunk kell.

Ugyan ez igaz az építőanyagokra is. Ha különleges olasz csempét szeretnénk a fürdőnkbe, arra akár hónapokat is várni kell. Nézzünk utána, hogy mennyit kell várni azokra az anyagokra, amit mi vásárolnánk az otthonunkba.

 

A hitelfelvételhez is idő kell

Ha a felújítást kölcsönből szeretnénk kifizetni, akkor is érdemes számolni az idő tényezővel. A kamattámogatott lakásfelújítási kölcsön egy jelzáloghitel. Ha ezt, vagy más piaci lakáshitelt választunk, akkor jó, ha tudjuk, hogy

az ingatlanfedezet miatt a hitelfelvétel 4-6 hetet vesz igénybe; ne november végén kezdjük tehát az ügyintézést.

Ugyan magasabb kamat mellett, de ingatlanfedezet nélkül elérhetők személyi kölcsönök is. Némelyik bank kifejezetten a Lakásfelújítási támogatás mellé is kínál személyi kölcsönt. Ezek bár drágábbak, sokkal rugalmasabbak, és a pénzt akár napokon belül megkapjuk.

Mint minden felújításnál, itt is érdemes tehát leülni, tervezni és tájékozódni. Megfelelő tervezéssel még számos felújítási munkát elvégeztethetünk a támogatás segítségével.

 

Gergely Péter
biztosdontes.hu


 

Építkezési fázis:

1. Ingatlanvétel, finanszírozás

Tartsa naprakészen saját listáit, dokumentumait!
JELENTKEZZEN BE, illetve REGISZTRÁLJON!
Tennivalók listája

A jelzálogjog és a végrehajtási jogok mellett például a szolgalmi jogoknak is lehetnek nem kívánt következményeik.

Bővebben >>>>

Más-más iratokat kell ellenőriznünk üres telek, felépítménnyel rendelkező ingatlan és lakás esetében.

Bővebben >>>>

A valóságban fennálló méretek eltérhetnek a térképmásolat méreteitől.

Bővebben >>>>

Osztatlan közös tulajdon, illetve társasház esetén szükségesek ezek a dokumentumok.

Bővebben >>>>

Az építésügyi előírásoktól függ, hogy milyen építési, átalakítási, bővítési tevékenységet (nem) végezhetünk.

Bővebben >>>>

A helyi szabályozás megtilthatja például bizonyos anyagok vagy színek használatát, meghatározhatja a tető lehetséges formáját.

Bővebben >>>>

Az önkormányzati rendelet által rögzített tilalom vagy kötelezettség akkor is fennáll, ha a tulajdoni lapon ez nem jelenik meg.

Bővebben >>>>

Ha valamilyen fontos közmű nem elérhető az ingatlanon, tájékozódjunk, hogy a bekötésre lesz-e lehetőség.

Bővebben >>>>

A választott helyszín nagymértékben és hosszú távon befolyásolja későbbi energiafelhasználásunkat, komfortunkat, közérzetünket és életformánkat.

Bővebben >>>>

Az önerő mellett pénzintézeti hitellel és állami támogatásokkal kalkulálhatunk.

Bővebben >>>>

Az illetékkedvezményekkel sok pénzt lehet megspórolni.

Bővebben >>>>

Mindenképpen szükség lesz ügyvédre vagy közjegyzőre.

Bővebben >>>>

A vevő csak akkor lesz tulajdonos, ha ezt a Földhivatalnál a tulajdoni lapra bejegyezték.

Bővebben >>>>
Letölthető dokumentumok

Ha az adott ingatlanra valakinek elővásárlási joga van, akkor az eladónak „vételi ajánlatot” kell kapnia attól a harmadik személytől, aki meg kívánja vásárolni az ingatlant. Ezután az eladónak az elővásárlásra jogosult személyhez kell fordulnia egy „elővásárlási jog gyakorlására való felhívás” formájában. Ha az elővásárlásra jogosult személy nem kíván élni ezzel a jogával, akkor egy „elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatot” ad az eladónak. Ha a eladó ezt megkapta, csak akkor adhatja el az ingatlant harmadik személynek. 

Itt a VÉTELI AJÁNLAT céljára adunk egy formadokumentumot, melyet regisztrált felhasználóink tölthetnek le.

Bővebben >>>>

Ha az adott ingatlanra valakinek elővásárlási joga van, akkor az eladónak „vételi ajánlatot” kell kapnia attól a harmadik személytől, aki meg kívánja vásárolni az ingatlant. Ezután az eladónak az elővásárlásra jogosult személyhez kell fordulnia egy „elővásárlási jog gyakorlására való felhívás” formájában. Ha az elővásárlásra jogosult személy nem kíván élni ezzel a jogával, akkor egy „elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatot” ad az eladónak. Ha a eladó ezt megkapta, csak akkor adhatja el az ingatlant harmadik személynek. 

Itt az ELŐVÁSÁRLÁSI JOG GYAKORLÁSÁRA VALÓ FELHÍVÁS céljára adunk egy formadokumentumot, melyet regisztrált felhasználóink tölthetnek le.

Bővebben >>>>

Ha az adott ingatlanra valakinek elővásárlási joga van, akkor az eladónak „vételi ajánlatot” kell kapnia attól a harmadik személytől, aki meg kívánja vásárolni az ingatlant. Ezután az eladónak az elővásárlásra jogosult személyhez kell fordulnia egy „elővásárlási jog gyakorlására való felhívás” formájában. Ha az elővásárlásra jogosult személy nem kíván élni ezzel a jogával, akkor egy „elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatot” ad az eladónak. Ha a eladó ezt megkapta, csak akkor adhatja el az ingatlant harmadik személynek. 

Itt az ELŐVÁSÁRLÁSI JOGRÓL LEMONDÓ NYILATKOZAT céljára adunk egy formadokumentumot, melyet regisztrált felhasználóink tölthetnek le.

 

Bővebben >>>>
Jellemző hibák

A vételi ajánlat elfogadása előtt az eladónak kell ezt megtennie.

Bővebben >>>>

A bank nem adott hitelt, és bővíteni sem lehetett.

Bővebben >>>>

Csak az övezeti besorolásból derült ki.

Bővebben >>>>

A geodéziai felméréskor derült ki, hogy a ház belóg az oldalkertbe.

Bővebben >>>>

Az önkormányzati „útlejegyzés” csak a településrendezési tervből derült ki.

Bővebben >>>>