A zárószinti, illetve a tetőtéri lakások azok közé tartoznak, amit az ingatlanosok „réteglakásnak” neveznek, vagyis az ingatlant keresőknek csak egy kis része érdeklődik utánuk. Garaba Gergely, a Balla Ingatlan IX. kerületi és belvárosi irodájának szakmai vezetőjét idézi a lapunknak eljuttatott közlemény. A szakember szerint természetesen előfordul az is, hogy egy-egy érdeklődő nem kifejezetten ilyen ingatlant keres, de aztán beleszeret egy konkrét tetőtéri lakásba, amikor azt megtekinti.
Mindenesetre a kínálat jellemzően nem túl nagy belőlük a belvárosi kerületekben, ennek ellenére a tapasztalatok szerint mégsem kapkodják el őket a vevők, sőt kicsit több időbe is telik őket értékesíteni, mint egy átlagos, alsóbb emeleteken található lakást.
Ha a külső kerületekben, így például a dél-pesti XVIII. kerületben nézünk körül, ott is elég szerény kínálattal találkozunk. Mint Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője elmondja: a kerületben a 2000 és 2008 között épült téglaépítésű lakóparkokban fordul elő tetőtéri lakás nagyobb számban, ugyanakkor ez még mindig annyira csekély szám a teljes ingatlanpiaci kínálathoz viszonyítva, hogy nagyon ritkán bukkannak fel a kínálatban.
Pedig van, aki kimondottan tetőtéri lakást keres az ingatlanpiacon, és nála általában az a fő érv, hogy ne lakjon felettük senki, mivel így nem zavarja őket a leszűrődő zaj
– magyarázza Garaba Gergely. A másik gyakori indok a vásárlásnál a panoráma, ha pedig ráadásul tetőteraszos is az ingatlan, akkor annak esetleges rejtettsége, ráláthatatlansága is pozitívumként jelentkezik. További előnyökként említi Rácz Gyula László a jobb kilátást és a több fényt, illetve, hogy tisztább, rovarmentesebb, pormentesebb, mint az alsóbb szinteken található lakások.
Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a hátrányaikról is. Olykor nincs lift a házban – a négyemeletesekben fordul elő jellemzően –,
megjelenik a tetőtérben a nyári túlmelegedés, ami miatt különösen fontossá válik a klimatizálás, de közvetlenül érintik a tetőtérben élőket a tetővel kapcsolatos hibák is
(és az ebből adódó esetleges beázások), továbbá a nyílászárókat jobban igénybe veszi az időjárás, így több karbantartást igényelnek.
Tipikusan egyébként a fiatalabb korosztály célozza meg a tetőtéri lakásokat. Minél idősebb egy ingatlanvásárló, annál alacsonyabb szinteken igyekszik magának lakást találni – mondja Garaba Gergely. Ez természetesen összefügg azzal is, hogy van-e lift a házban vagy nincs.
A hátrányos tényezők nyilván értékcsökkentőek, azaz valamivel olcsóbban lehet hozzájutni az ilyen lakásokhoz. Ugyanakkor Garaba Gergely úgy látja, hogy nincs számottevő különbség a négyzetméterárak között, ha az alsóbb szinteken található lakásokhoz viszonyítunk. Sőt, ha terasz is tartozik a tetőtéri lakáshoz, akkor még magasabb is lehet az áruk.