Az építkezés fázisai

Lakossági azbesztmentesítési pályázat indul 2022. június 20-án

2022.06.17

Számos felújítási munkát nehezít meg, hogy az azbeszt anyagú szerkezetek (tetők, vezetékek stb.) bontása is egészségkárosító, ezért bonyolult – és ezért persze drága – tevékenység, és ugyanez igaz a keletkezett veszélyes hulladék elszállítására, elhelyezésére is. Ez a pályázati lehetőség most segíthet azokon, akiknek emiatt akadt el a felújításuk.

 

 

Az NHKV (Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő) Zrt. országos azbesztmentesítési pályázatot hirdet lakossági ügyfelei részére. Ez remek lehetőség azoknak a tulajdonosoknak, akiknek azbeszt tartalmú tetőfedésük, kerítésük, vagy éppen szennyízvezetékük van – olvasható az Építésijog.hu portál tájékoztatójában. Mint a cikk emlékeztet, egyébként rendkívül drága a veszélyes hulladéknak minősülő pala és egyéb azbeszt tartalmú anyag hulladéklerakóba történő elhelyezése. Most viszont az NHKV által megbízott cég a nyertes pályázóktól ingyenesen elszállítja ezt a veszélyes hulladékot.

Az Építésijog.hu idézi a napi.hu régebbi cikkét, mely szerint körülbelül 100-120 millió négyzetméter azbesztes tetőfelület lehet az országban. Az azbesztpor a tüdőbe kerülve visszafordíthatatlan szövetburjánzás okozhat. Az azbesztet az időjárás és a légszennyezés károsítja, sérülhet a felülete. A felületi kopás következtében rostszálak szabadulnak fel, amelyek a levegőben szállnak.

Az azbesztszálak belégzése súlyos egészségkárosodást okozhat, és többféle betegség kialakulásában is szerepet játszik.

Ezért Magyarországon 2005 óta tilos felhasználni az építőiparban az azbesztet. Épületek bontásakor törvények írják elő a szakszerű bontást és azbesztmentesítést. 

 

Pályázatbenyújtási időszak: 

2022. június 20. 8.00 órától keretkimerülésig, de legkésőbb 2022. augusztus 22. 24:00 óráig.

 

A Lakossági azbesztmentesítési programra 900 millió forintos keret áll rendelkezésre.

A támogatás egyszeri, nem pénzbeli támogatás és a pályázati dokumentáció alapján megállapított mennyiségű azbeszthulladék begyűjtésére, szállítására és ártalmatlanításra történő átadásra vonatkozik.

A támogatáshoz a pályázónak nem kell önerőt biztosítania.

Az ingatlanonként elszállítható maximális mennyiség 300 négyzetméter azbeszthulladék.

A benyújtott pályázat kizárólag HAK 17 06 05* típusú azbeszthulladék elszállítására, ártalmatlanításra történő átadásra vonatkozik, melyek jellemzően, de nem kizárólag az alábbi helyeken használatosak:
- tető,
- kerítés,
- homlokzatburkolás,
- válaszfalak,
- régi gáztűzhelyekben a sütő környékén (azbesztlapok),
- épületen belüli ivóvíz vagy szennyvíz csövek, bekötővezetékek.

 

A pályázat kizárólag elektronikusan adható be

ezen az oldalon: https://nhkv.hu/azbeszt.

 


(Kép forrása: azbesztmentes.hu)
 

 

Építkezési fázis:

4. Kivitelezés elindítása

Tartsa naprakészen saját listáit, dokumentumait!
JELENTKEZZEN BE, illetve REGISZTRÁLJON!
Tennivalók listája

Lakóház építése, bővítése esetében feltétlenül keressünk szakmai segítséget, de jelentősebb felújítások esetében is ajánljuk műszaki ellenőr bevonását.

Bővebben >>>>

Jogszabály írja elő, hogy mikor kötelező a kiviteli terv, de ezen kívül is lehetnek olyan szerkezetek, amiket érdemes ilyen részletességgel megterveztetni.

Bővebben >>>>

Az ismerősök ajánlása nem mindig válik be, érdemes referenciákat megtekinteni.

Bővebben >>>>

Érdemes néhány fontos dologra rákérdezni.

Bővebben >>>>

Legyenek az ajánlatok összehasonlíthatók, és nem biztos, hogy a legolcsóbb a legjobb.

Bővebben >>>>

A szerződés nem lehet ellentétes a kötelező jogszabályi rendelkezésekkel, de azokon kívül számos kérdésben rögzíthetik a felek megállapodását.

Bővebben >>>>

Az építési napló vezetése és a készenlétbe helyezése nem ugyanazt a kötelezettséget jelenti.

Bővebben >>>>

Az építési napló vezetése nem „felesleges macera”; ha a kivitelező nagyon szeretné ezt elkerülni, akkor valószínűleg a felelősség alól is mentesülni akar.

Bővebben >>>>

Ha elrontjuk az épület helyét vagy méretét, akkor végzetes, csak milliókban mérhető kárt okozhatunk magunknak.

Bővebben >>>>

Minden elvégzett munkát utólag is tud ellenőrizni a műszaki ellenőr, különösen ha ebben a tulajdonostól is segítséget kap.

Bővebben >>>>
Letölthető dokumentumok

A megbízónak és a vállalkozónak is nagy segítség lehet az a szerződésminta, amit kifejezetten a felújítási munkákhoz, valamint és a bővítéssel nem járó tetőtér-beépítési munkákhoz állítottunk össze.

Sokat segíthet a szerződésminta alkalmazásához, illetve általában a felújítási és tetőtér-beépítési munkálatok előkészítéséhez, ha Ön videófelvételről meghallgatja dr. Jámbor Attila ügyvéd előadását, melyet az Építési jog 2021 című online konferencián tartott, kifejezetten ebben a témakörben. A szerződésminta megrendelői most ezt a – több mint 45 perces – előadást is megnézhetik. 

Ha Önnek már van érvényes megrendelése a szerződésmintára, akkor azt szabadon letöltheti – ehhez lépjen be az oldalra felhasználónevével és jelszavával! 

Ha most szeretné megrendelni, kattintson az alábbi gombra (kattintás után az Artifex Kiadó webshopjában tudja folytatni a megrendelési folyamatot):

Megrendelem

Ha megrendelés előtt még bővebben tájékozódna a szerződésmintáról és a videóelőadásról, akkor IDE KATTINTVA TALÁL TÖBB INFORMÁCIÓT >> 
 

Bővebben >>>>

Az egyszerű bejelentésre vonatkozó hatályos szabályoknak megfelelően milyen részekből kell állnia a kivitelezési dokumentációnak? Huszti István okl. építészmérnök egy 2020. februári szakmai konferencián tartott erről előadást, melyben kitér arra is, hogy a dokumentáció tekintetében mi a tervező felelőssége. 

Az előadás videófelvételét bruttó 1780 Ft befizetésével meg lehet tekinteni. A hozzáférés időtartama: 1 hónap.

Ha szeretné megrendelni, kattintson az alábbi gombra! (A kattintás után Önt átirányítjuk az Artifex Kiadó webáruházába - a megrendelési folyamat ott folytatható.)

 

Bővebben >>>>
Jellemző hibák

Nem elég néhány sort papírra vetni.

Bővebben >>>>

A tervezés során újabb megoldandó műszaki problémák merülhetnek fel.

Bővebben >>>>

Aki például egy kerítést jól megépít, nem biztos, hogy házat is tud.

Bővebben >>>>

Negyven centiméterrel magasabbra került a ház, mint ahogy tervezték.

Bővebben >>>>

A hőszigetelés már „belógott” volna a be nem építhető oldalkertbe.

Bővebben >>>>