Az építkezés fázisai

Kivitelezési szerződésminta felújításokhoz és tetőtér-beépítésekhez – miért érdemes letölteni?

2021.02.16

Országszerte beindulnak a házfelújítások és a tetőtér-beépítések az ezeket támogató állami programnak köszönhetően. Valószínűleg olyanok is belevágnak most ilyen munkálatokba, akik korábban még nemigen építkeztek. A kivitelező vállalkozók között is lehetnek olyanok, akik nincsenek eléggé felkészülve egy-egy ilyen feladat professzionális elvégzésére. 

A megbízónak és a vállalkozónak is nagy segítség lehet az a KIVITELEZÉSI SZERZŐDÉSMINTA, amit kifejezetten a felújítási munkákhoz, valamint a bővítéssel nem járó tetőtér-beépítési munkákhoz állítottunk össze.
 

 


NÉHÁNY FONTOS TUDNIVALÓ A KIVITELEZÉSI SZERZŐDÉSMINTÁRÓL:

•    A szerződésmintát az Építésijog.hu portál szerkesztősége állította össze dr. Jámbor Attila ügyvéd, egyetemi oktató vezetésével. Tehát az építőipari gyakorlatot és jogvitákat alaposan ismerő szakemberek állnak a dokumentum mögött.

•    A szerződésminta összeállításában alapvető szempont volt, hogy mindkét fél érdekeit védje: sem az építtetőnek, sem a kivitelező fővállalkozónak ne legyenek olyan eszközei (például a biztosítékok, kötbérek, felmondási okok tekintetében), amelyekkel el tudnák lehetetleníteni a másik felet. Így megnő az esélye, hogy a munkálatok ne vezessenek kilátástalan vitákhoz, pereskedéshez.

•    A szerződésminta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a kivitelezés részteljesítések, részhatáridők, részletfizetések megállapításával folyjon. Ez is csökkenti a kockázatot mindkét fél számára: hamarabb kiderül, ha valamiért nem tudnak együttműködni a felek.

•    A szerződésminta sok lehetséges részproblémára kitér; a dokumentum 10 oldal terjedelmű. Ez segítheti az alapos előkészítést, előzetes átgondolást – a felek természetesen kihagyhatják a saját tényleges szerződésükből azokat a részeket, amelyek megítélésük szerint számukra nem lényegesek.

•    A szerződésminta Word formátumban letölthető (a megrendelést követő egy hónapos időtartamban bármikor), tehát a felhasználó azt szabadon szerkesztheti, alakíthatja a saját igényeinek megfelelően. 

•    A szerződésmintát az összeállítói folyamatosan felülvizsgálják és időről időre hatályosítják. Így a megrendeléskor a felhasználó az aktuális jogszabályoknak megfelelő dokumentumot kap. 

•    A szerződésminta díja 49.000 Ft + áfa. A munkálatok összköltségéhez képest ez rendkívül csekély összeg, de

nagyon sokat segíthet abban, hogy a felújítás, illetve tetőtér-beépítés munkálatai mindvégig nyugodt körülmények között folyjanak, és mindkét fél megelégedésével záruljanak le.

 

Ha szeretné megrendelni, kattintson az alábbi gombra! (A kattintás után Ön az Artifex Kiadó webshopjába jut, ahol megadhatja a szükséges számlázási és egyéb adatokat, illetve véglegesítheti a megrendelést.)


Megrendelem 

 

Sokat segíthet a szerződésminta alkalmazásához, illetve általában a felújítási és tetőtér-beépítési munkálatok előkészítéséhez, ha Ön videófelvételről meghallgatja dr. Jámbor Attila ügyvéd előadását, melyet az Építési jog 2021 című online konferencián tartott, kifejezetten ebben a témakörben. 

Ha megrendeli a szerződésmintát, most ajándékba megkapja hozzá ezt a több mint 45 perces előadást is! 

 

 

AZ ELŐADÁSBAN TÖBBEK KÖZÖTT AZ ALÁBBI KÉRDÉSEKRŐL HALLHAT:

•    Mitől függ, hogy egy felújításhoz vagy bővítéshez szükséges-e építési engedély, egyszerű bejelentés vagy településképi vélemény

•    Mi a különbség felújítás és bővítés között, és ennek milyen jogi következményei vannak?  

•    Mi a helyzet akkor, ha tetőtér-beépítést tervezünk, de ezt a helyi szabályok tiltanák?

•    Mi a helyzet akkor, ha a tetőtérben új lakás jön létre, de ezzel túllépnénk a megengedett maximális lakásszámot?

•    Érdemes-e a helyi főépítésznél településképi konzultációt kezdeményezni az építkezés előtt? 

•    Érdemes-e műszaki ellenőrt alkalmazni, valamint a felújításhoz terveket készíttetni

•    Kell-e a kivitelező fővállalkozóval írott szerződést kötni, és mi legyen ennek a tartalma – mire jó a kivitelezési szerződésminta?

 

Érdemes jó előre átgondolni a fenti – illetve az előadásban még megválaszolt egyéb – kérdéseket, hogy megnyugtatóan induljon a kivitelezés! Rendelje meg a kivitelezési szerződésmintát; és mostani kedvezményes akciónk keretében ajándékba megkapja hozzá ezt a rendkívül hasznos konferenciaelőadást is!

 

Ha szeretné egyben megrendelni a szerződésmintát és az előadás videófelvételét, kattintson az alábbi gombra! 

Megrendelem 


Ha a gombra kattint, Ön az Artifex Kiadó webshopjába jut, ahol megadhatja a szükséges számlázási és egyéb adatokat, illetve véglegesítheti a megrendelést.

A szerződésmintához és a videófelvételhez a megrendeléstől számított egy hónapos időtartamban férhet hozzá. Ha szeretné fölösleges jogviták és idegeskedés nélkül lezárni az építkezést, akkor érdemes azt jól előkészítenie – ehhez nagy segítséget adnak ezek az információk!


A szerződésminta konkrét tevékenységre vonatkozó alkalmazhatósága érdekében a szöveg jogi felülvizsgálata minden esetben, egyedileg indokolt, jelen minta elkészítése jogi tanácsadásnak nem minősül, felelősséget a minta minden élethelyzetnek való megfelelősségéért nem vállalunk. A jogszabályi kötelező elemek feltüntetése mellett a felek szabadon határozhatják meg a ténylegesen aláírt szerződés szövegét.

Építkezési fázis:

4. Kivitelezés elindítása

Tartsa naprakészen saját listáit, dokumentumait!
JELENTKEZZEN BE, illetve REGISZTRÁLJON!
Tennivalók listája

Lakóház építése, bővítése esetében feltétlenül keressünk szakmai segítséget, de jelentősebb felújítások esetében is ajánljuk műszaki ellenőr bevonását.

Bővebben >>>>

Jogszabály írja elő, hogy mikor kötelező a kiviteli terv, de ezen kívül is lehetnek olyan szerkezetek, amiket érdemes ilyen részletességgel megterveztetni.

Bővebben >>>>

Az ismerősök ajánlása nem mindig válik be, érdemes referenciákat megtekinteni.

Bővebben >>>>

Érdemes néhány fontos dologra rákérdezni.

Bővebben >>>>

Legyenek az ajánlatok összehasonlíthatók, és nem biztos, hogy a legolcsóbb a legjobb.

Bővebben >>>>

A szerződés nem lehet ellentétes a kötelező jogszabályi rendelkezésekkel, de azokon kívül számos kérdésben rögzíthetik a felek megállapodását.

Bővebben >>>>

Az építési napló vezetése és a készenlétbe helyezése nem ugyanazt a kötelezettséget jelenti.

Bővebben >>>>

Az építési napló vezetése nem „felesleges macera”; ha a kivitelező nagyon szeretné ezt elkerülni, akkor valószínűleg a felelősség alól is mentesülni akar.

Bővebben >>>>

Ha elrontjuk az épület helyét vagy méretét, akkor végzetes, csak milliókban mérhető kárt okozhatunk magunknak.

Bővebben >>>>

Minden elvégzett munkát utólag is tud ellenőrizni a műszaki ellenőr, különösen ha ebben a tulajdonostól is segítséget kap.

Bővebben >>>>
Letölthető dokumentumok

A megbízónak és a vállalkozónak is nagy segítség lehet az a szerződésminta, amit kifejezetten a felújítási munkákhoz, valamint és a bővítéssel nem járó tetőtér-beépítési munkákhoz állítottunk össze.

Sokat segíthet a szerződésminta alkalmazásához, illetve általában a felújítási és tetőtér-beépítési munkálatok előkészítéséhez, ha Ön videófelvételről meghallgatja dr. Jámbor Attila ügyvéd előadását, melyet az Építési jog 2021 című online konferencián tartott, kifejezetten ebben a témakörben. A szerződésminta megrendelői most ezt a – több mint 45 perces – előadást is megnézhetik. 

Ha Önnek már van érvényes megrendelése a szerződésmintára, akkor azt szabadon letöltheti – ehhez lépjen be az oldalra felhasználónevével és jelszavával! 

Ha most szeretné megrendelni, kattintson az alábbi gombra (kattintás után az Artifex Kiadó webshopjában tudja folytatni a megrendelési folyamatot):

Megrendelem

Ha megrendelés előtt még bővebben tájékozódna a szerződésmintáról és a videóelőadásról, akkor IDE KATTINTVA TALÁL TÖBB INFORMÁCIÓT >> 
 

Bővebben >>>>

Az egyszerű bejelentésre vonatkozó hatályos szabályoknak megfelelően milyen részekből kell állnia a kivitelezési dokumentációnak? Huszti István okl. építészmérnök egy 2020. februári szakmai konferencián tartott erről előadást, melyben kitér arra is, hogy a dokumentáció tekintetében mi a tervező felelőssége. 

Az előadás videófelvételét bruttó 1780 Ft befizetésével meg lehet tekinteni. A hozzáférés időtartama: 1 hónap.

Ha szeretné megrendelni, kattintson az alábbi gombra! (A kattintás után Önt átirányítjuk az Artifex Kiadó webáruházába - a megrendelési folyamat ott folytatható.)

 

Bővebben >>>>
Jellemző hibák

Nem elég néhány sort papírra vetni.

Bővebben >>>>

A tervezés során újabb megoldandó műszaki problémák merülhetnek fel.

Bővebben >>>>

Aki például egy kerítést jól megépít, nem biztos, hogy házat is tud.

Bővebben >>>>

Negyven centiméterrel magasabbra került a ház, mint ahogy tervezték.

Bővebben >>>>

A hőszigetelés már „belógott” volna a be nem építhető oldalkertbe.

Bővebben >>>>