Az építkezés fázisai

Újabb két év halasztás: csak 2024 júliusától lesz kötelező „közel nulla energiaigényű” házat építeni

2022.08.22

Eredetileg – 2014 óta – úgy tudhatták az építkezést tervezők, hogy 2021-től már csak közel nulla energiaigényű épületre kaphatnak használatbavételi engedélyt, illetve tudomásulvételt. A legújabb jogszabálymódosítás azonban – immár többszöri haladékot követően – most már egészen 2024 júniusáig teszi lehetővé az energetikai szempontból kevésbé korszerű lakóházak és egyéb épületek használatba vételét – olvasható az Építésijog.hu portál cikkében, mely amellett is felsorakoztat érveket, hogy a jogszabályi előírásoktól függetlenül érdemes a „közel nulla” követelményszintnek megfelelően építkezni.

 

 

Elég-e nyolc év felkészülési idő? 

A 20/2014. (III. 7.) BM rendelet - az épületek energiahatékonyságáról szóló, 2010. május 19-i 2010/31/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján - több lépcsőben szigorított a hőátbocsátási és energiahatékonysági követelményeken. Az EU követelményeinek megfelelően 2021-től már csak közel nulla energiaigényű épület kaphatott volna használatbavételi engedélyt, függetlenül az épület tulajdonosától, használójától, és az építési engedély iránti kérelem beadásának időpontjától. Látható, hogy

az építtetőknek több mint nyolc évük volt arra, hogy felkészüljenek a magasabb szintű energetikai követelményekre.

A közel nulla energiaigényű (KNE) épületekre vonatkozó követelményt nem teljesítő új épületek először – 2021. január 6-tól hatályosan – fél év haladékot kaptak, majd 2021. márciusban a határnapot további egy évvel eltolták. Így az építtetők 2022. június 30. napjáig még megszerezhették a használatbavételi engedélyt, tudomásulvételt vagy hatósági bizonyítványt.

Most a jogalkotó további haladékot adott az egyszerű bejelentéssel épített lakóházak használatbavételére: az egyszerű bejelentéses lakóépületeknek a közel nulla vagy annál kedvezőbb energiaigénnyel kapcsolatos előírásokat csak 2024. június 30-tól kell teljesíteniük.

Az eredeti 2020. december 31-hez képest így már három és fél év a csúszás.

A jogalkotó választhatta volna azt is, hogy az építési engedélyhez kötött épületek esetében megtartja a korábbi, már egyébként is meghosszabbított határidőt, de nem ez történt. A 2022. augusztus 17-e után a lakóparkok, ipari épületek esetében is lehetőség van arra, hogy közel nulla energiaigényű követelményeknél korszerűtlenebb épületek kapjanak használatbavételi engedélyt. A kormányrendelet szerint 2024. június 30-ig a 2020. december 31. napján hatályos épületenergetikai előírásokat kell alkalmazni, azzal, hogy az építtető választhatja a közel nulla vagy annál kedvezőbb energiaigénnyel kapcsolatos előírások alkalmazását is.

 

Miért érdemes a közel nulla energiaigény követelményeit teljesíteni? 

Mint az Építésijog.hu szerzői emlékeztetnek, az érvényben lévő költségoptimalizált követelményszint és a legújabb, közel nulla energiaigény követelményei a határolószerkezetekre, például falakra, nyílászárókra, tetőkre vonatkozóan azonosak. Két dologban viszont lényegesen különböznek a követelmények. Az egyik az Összesített energetikai jellemző (Ep) követelményértéke, valamint a megújuló energiaforrás alkalmazására vonatkozó követelmény. A KNE épületek fajlagos hőveszteségtényező követelménye is szigorúbb, mint a költségoptimalizált követelmény. Ez praktikusan azt jelenti, hogy egységnyi fűtött térfogatra vonatkoztatva kevesebb transzmissziós hőveszteség engedhető meg KNE épület esetén.

Az összesített energetikai jellemző az épület energiafelhasználásának hatékonyságát jellemző számszerű mutató, amelynek kiszámítása során figyelembe veszik az épület telepítését, a homlokzatok benapozottságát, a szomszédos épületek hatását, valamint más klimatikus tényezőket, az épület hőszigetelő képességét, épületszerkezeti és más műszaki tulajdonságait, az épülettechnikai berendezések és rendszerek jellemzőit, a felhasznált energia fajtáját, az előírt beltéri légállapot követelményeiből származó energiaigényt, továbbá a sajátenergia-előállítást.

A követelményértékben például lakóépületek esetében akár 40% különbség is lehet, ami azt jelenti, hogy az az épület, ami nem felel meg a közel nulla energiaigény követelményeinek, lényegesen több energiát használhat fel az üzemelése során, amit a lakónak a fűtési és hűtési energiaszámlákban kell megfizetnie. Ezért

az az építtető, aki a határidőmódosítással most döntési helyzetbe kerül, akkor jár el logikusan, ha nem csak az építési költségeket, hanem a várható üzemeltetési költségeket is összehasonlítja

– hívja fel a figyelmet a cikk. 

Mint a szerzők fogalmaznak: „Az összesített energetikai jellemző költségoptimalizált követelményszint esetén az épület felület-térfogat arányától függ és értéke maximum 110 és maximum 140 kWh/m2év érték között mozog. Közel nulla energiaigény esetén maximum 100 kWh/m2év a határérték. Azt se felejtsük el, hogy állami támogatások esetén a feltételek szigorodnak, a megkövetelt BB kategória mellett az ingatlan primer energiafelhasználásának felső korlátja első körben 90 kWh/m2, év volt, később ezt 80 kWh/m2év értékre szigorította az MNB a Zöld Otthon Építési Programban.

Tehát olyan eset is előfordulhat, hogy az építtető az építési költségek csökkenését várja a KNE követelmény alóli mentességtől, de az épület a megengedőbb költségoptimalizált feltételek miatt elesik az állami támogatás vagy hitel lehetőségétől.

Ekkor egy 80 kWh/m2év primer energiafelhasználású ingatlan helyett egy 140 kWh/m2év primer energiafelhasználású ingatlant üzemeltethet. És bár a primer energiaigény nem azonos az épület tényleges energiafelhasználásával, abban biztosak lehetünk, hogy a számított 75%-os többlet (140/80) az energiaszámlákon is nyomot fog hagyni.

Részletesebben, pontos jogszabályi hivatkozásokkal az Építésijog.hu cikkében >> 

 

Építkezési fázis:

6. Energia és komfort

Tartsa naprakészen saját listáit, dokumentumait!
JELENTKEZZEN BE, illetve REGISZTRÁLJON!
Tennivalók listája

Érdemes már a tervezés elején, a koncepcióterv fázisában elvégeztetni a számítást az építész, az épületgépész és az elektromos tervező bevonásával.

Bővebben >>>>

Érdemes több változatot is végiggondolni.

Bővebben >>>>

A légzárásra is figyelni kell.

Bővebben >>>>

Meglepően sok energiát meg lehet takarítani külső árnyékolókkal.

Bővebben >>>>

Az ablakokon át a lakásba érkező hőenergiát is hasznosítani lehet.

Bővebben >>>>

Az energiaforrások mellett a karbantartási igény és egyéb szempontok is fontosak.

Bővebben >>>>

Rendelet írja elő, hogy mit kötelező szabályozni.

Bővebben >>>>

Gondoljuk a karbantartásra és a fertőzésmentességre is.

Bővebben >>>>

A levegőbevezetést is lehet célszerűen szabályozni.

Bővebben >>>>

Ma már kötelező megvizsgálni az alternatív rendszerek alkalmazásának lehetőségét.

Bővebben >>>>

Takarékoskodhatunk, ha nem (csak) a vezetés vízzel öntözzük a kertet.

Bővebben >>>>

Gondoljuk át, mi az útjuk a különböző hulladékoknak.

Bővebben >>>>

Így találhatjuk meg hatékonyan az újabb megtakarítási lehetőségeket.

Bővebben >>>>

Ne csak az autó(k), hanem a kerékpárok tárolására is gondoljunk.

Bővebben >>>>

A beépített szerkezetek, padlók, bútorlapok, festékek és lakkok kipárolgása is gondot okozhat.

Bővebben >>>>

Az ivóvíz a vezetékben szennyeződhet, akár ólommal vagy arzénnal is.

Bővebben >>>>

Lehetőleg ne legyen olyan helyiségünk, amibe nem juthat napfény.

Bővebben >>>>

Ma már egy helyiségben általában legalább két-háromféle különböző megvilágítást használunk.

Bővebben >>>>

Sok múlik az egyéni igényeken.

Bővebben >>>>

Minél többet fogunk otthon dolgozni, tanulni, pihenni, annál fontosabb ez a szempont.

Bővebben >>>>

Törekedjünk az egészségre ártalmatlan anyagok használatára.

Bővebben >>>>

Bizonyítottan jó hatásuk van a beltéri növényeknek, természetes textúráknak.

Bővebben >>>>

Érdemes átgondolni a különböző otthoni tevékenységek helyigényét és atmoszféráját.

Bővebben >>>>

Amikor új otthonba költözünk, új lakóközösségbe is érkezünk

Bővebben >>>>

Ha fontos a garancia az átlag feletti minőségre...

Bővebben >>>>

A kivitelezési költségek mellett az üzemeltetési költségeket is vegyük figyelembe.

Bővebben >>>>
Letölthető dokumentumok

Az Építésijog.hu portál szerzői összegyűjtötték az épületenergetika területéhez kapcsolódó, a szakmai gyakorlatban már felmerült legfontosabb kérdéseket ("Gyakran Ismételt Kérdések" = GYIK), és hatályos jogszabályok – illetve saját szakmai mérlegelésük – alapján választ adnak ezekre.

Bővebben >>>>
Jellemző hibák

A csapvíz ólomtartalma meghaladta a megengedett határértéket.

Bővebben >>>>

A szerelvényből kémiai szennyezők oldódtak ki.

Bővebben >>>>

A fertőzés miatt egy egész városrész vize egy hétig ihatatlan volt.

Bővebben >>>>

A kivitelező ilyen kérdésben ne döntsön a tervező vagy a műszaki ellenőr nélkül.

Bővebben >>>>

Előre gondoljuk át, hogy lehet-e több szobára szükségünk.

Bővebben >>>>