Az építkezés fázisai

Milyen helyi építési szabályokat (nem) kötelező figyelembe venniük az egyszerű bejelentéssel építkezőknek?

2023.02.02

Családi házas építkezésünket jellemzően egyszerű bejelentéssel indíthatjuk el – természetesen ilyen esetekben is be kell tartanunk az építésügyi jogszabályokat, köztük az adott településen érvényes helyi építési szabályzat (HÉSZ) előírásait. Illetve ez utóbbiak közül csak bizonyos rendelkezéseket kell figyelembe venni – ezt nevezik a köznyelvben „csonka HÉSZ”-nek –, a gyakorlatban azonban mindeddig volt némi bizonytalanság, hogy a többi helyi szabályt is kötelező-e betartani.

 

 

Az egyszerű bejelentés 2016. évi bevezetése óta a csonka HÉSZ szabályai már hat alkalommal változtak, és 2023. január 1-jétől következett be a hetedik módosítás. A legújabb változás lényegében csak pontosítás: a jogalkotó egyértelmű tette, hogy milyen építésügyi követelményeket kell figyelembe venni az egyszerű bejelentéssel létesülő lakóépületek esetében – olvasható az Építésijog.hu portálon megjelent cikkben

Mint a cikk szerzői emlékeztetnek, 2021 júliusa óta az egyszerű bejelentés során betartandó helyi építési szabályzat (HÉSZ) rendelkezéseket már nem tételes felsorolással, hanem utaló szabállyal határozzák meg; magyarán az Építési törvény (Étv.) ettől kezdve a helyi építési szabályzatok tartalmára előírt minimális tartalmi követelményeket írja elő. Az ezen felül meghatározott egyéb helyi előírások alól továbbra is felmentést kapnak az egyszerű bejelentéssel építkezők. 

Konkrétan az Étv. 13. § (2) és (3) bekezdése sorolja fel a helyi építési szabályzat minimális tartalmi követelményeit, amelyet az (5) bekezdés kiegészít a rendeltetési egységek számával. Lényegében ez a felsorolás jelenti tehát a „csonka HÉSZ-t”. (Akit érdekel, hogy a „csonka HÉSZ”-re vonatkozó előírások miként változtak az évek során, az – Építésijog.hu-előfizetőként – ide kattintva elolvashatja a részleteket.)

 

Pontosították a jogszabályt 2023 elejétől 

Az Étv. 13. § (5) bekezdés 2023. január 1. napjától hatályos rendelkezése így szól:

„A 33/A. § (1) bekezdése szerinti építési tevékenység esetén a helyi építési szabályzatban meghatározott (2) és (3) bekezdés szerinti minimális tartalmi követelményeket és a rendeltetési egységek számát kell csak figyelembe venni.”

Most már teljesen egyértelmű tehát, hogy

kizárólag a „csonka HÉSZ” szabályai (és ha van a HÉSZ-ben szabály a rendeltetési egységek számára vonatkozóan, akkor azok is) alkalmazandók

az egyszerű bejelentéssel létesülő lakóépület építése, bővítése esetében. 

Az Építésijog.hu cikke emlékeztet: korábban előfordulhattak olyan esetek, amelyekben az építésügyi hatóság, vagy az önkormányzat a „csonka HÉSZ”-en túli HÉSZ-követelményt is megpróbált érvényesíteni – a jogalkotó a legutóbbi módosítással egyértelművé tette, hogy erre nincs lehetőség. 

 

Rosszul járhatnak a szabálytalanul építkezők

A szerzők mindamellett felhívják a figyelmet: egyszerű bejelentés esetében már csak azért sem azért sem érdemes szabálytalan építési tevékenységet végezni, mert a szabálytalanság fennmaradási engedélyezési eljárást eredményezhet. Abban még nem alakult ki egységes gyakorlat, hogy a fennmaradási engedélyezési eljárásban a „csonka HÉSZ”-t, vagy a „teljes HÉSZ”-t kell alkalmazni. Ha a szabálytalanság miatt kicsúsztunk az egyszerű bejelentés keretei közül, akkor szinte biztos, hogy a fennmaradási (és esetleg továbbépítési) engedély iránti kérelem elbírálása során a hatóságok a HÉSZ valamennyi előírásait fogják megkövetelni. Ha ebben az esetben a lakóépületünk csak a csonka HÉSZ-nek felel meg, akkor – a jelenlegi jogszabályi környezetben – fennmaradási engedélyt sem fogunk kapni. 

Az Építésijog.hu teljes cikke itt található

 

Építkezési fázis:

2. Tervezési folyamat

Tartsa naprakészen saját listáit, dokumentumait!
JELENTKEZZEN BE, illetve REGISZTRÁLJON!
Tennivalók listája

Már az igények pontos megfogalmazásában is sokat segíthet a szakember.

Bővebben >>>>

Érdemes azokra is hallgatni, akik már dolgoztattak a javasolt tervezővel.

Bővebben >>>>

A nekünk tetsző stílusban épült házakat érdemes megnézni.

Bővebben >>>>

Az építészkamarai névjegyzékben kell szerepelnie.

Bővebben >>>>

A legtöbb esetben ezt az építészre bízhatjuk.

Bővebben >>>>

Ekkor kell minél jobban pontosítanunk, hogy milyen házat szeretnénk és mennyit tudunk rákölteni.

Bővebben >>>>

Ki tartja a kapcsolatot a hatósággal?

Bővebben >>>>

Itt javasoljuk az „Energia és komfort” fázis, illetve az ahhoz tartozó Tennivalók listájának tanulmányozását.

Bővebben >>>>

Itt javasoljuk a „Falak, tetők, nyílászárók” fázis, illetve az ahhoz tartozó Tennivalók listájának tanulmányozását.

Bővebben >>>>

Itt javasoljuk a „Burkolás, festés, belső tér” fázis, illetve az ahhoz tartozó Tennivalók listájának tanulmányozását.

Bővebben >>>>
Letölthető dokumentumok

... tartalom hamarosan ... 

Bővebben >>>>

A szerződésminta – mely az egyszerű bejelentéssel létesíthető lakóépületek tervezéséhez alkalmazható – a hatályos jogszabályoknak megfelelő rendelkezések alapján készült.

Bővebben >>>>