Az építkezés fázisai

Két épület, egy otthon

2022.06.08

Maga a lakóház szerény alapterületű, a vele szemben található – szintén viszonylag kis méretű, a meglévő fát „körülölelő” – épületben található a szauna és a vendégtér, a kettő közötti deszkaburkolatos tér pedig hangulatos udvarként szolgál.

 

 

(A képek kattintással nagyobb méretben is megnyithatók!)

Katja Knaus és Benedikt Bosch von Yonder stuttgarti építészirodájának munkamódszere a hétköznapok valóságának megfigyelése, az anyagok nem túlzott feldolgozása és a megszokottól eltérő alkalmazása, illetve azok tudatos és bátor kombinálása. Ez a tervezési megközelítés eredményezte egy sor rendhagyó családi és sorház, belső és külső tér létrejöttét – olvasható az Építési Megoldások portálon megjelent cikkben

Az írásban bemutatott ház építtetői egy viszonylag lejtős telekre képzelték el otthonukat nyugdíjas éveikre. Az elkészült tervek szerint viszonylag kis alapterületű lakóépület készült, a szauna és a vendégtér pedig ezzel szemben kapott helyet egy kisebb épületben. Ez utóbbi különlegessége, hogy részben körülöleli az ott álló hatalmas fát. A két épületet deszkázott átjáró köti össze, így kényelmes udvar alakult ki a telek közepén. Innen csodás kilátás nyílik, amit egyébként a tudatosan elhelyezett ablakokból vagy a külső fedett teraszról is élvezhetnek a tulajdonosok. 

 

 

 

Az építészeti megoldásokat a tervezőpáros a helyszínen hangulatához igazodva dolgozta ki – hívja fel a figyelmet a cikk. A belső terek színeit döntően az építőanyagok természetes színei dominálják, és különös módon módon csak azon helyiségek falai, fugái és villanykapcsolói kaptak további színezést, amelyek ajtóval is rendelkeznek. Fekete szauna, éjkék fürdő, felhőszürke hálószoba – mind egy-egy különleges hangulat.

Az anyagválasztásban előkelő helyen szerepelt a környékbeli időjárás hatásainak remekül ellenálló natúr Prefa alumíniumlemez, amely a három épületet, a ház, a kocsibeálló és a szauna aszimmetrikus tetőit borítja. A három kicsi ezüstösen csillogó tető a környező hegyekből is jól látszik. E szerkezetek kivitelezése a megbízott bádogosmestert is kihívások elé állította – az Építési Megoldások cikkében erről bővebben is lehet olvasni

 

Építkezési fázis:

2. Tervezési folyamat

Tartsa naprakészen saját listáit, dokumentumait!
JELENTKEZZEN BE, illetve REGISZTRÁLJON!
Tennivalók listája

Már az igények pontos megfogalmazásában is sokat segíthet a szakember.

Bővebben >>>>

Érdemes azokra is hallgatni, akik már dolgoztattak a javasolt tervezővel.

Bővebben >>>>

A nekünk tetsző stílusban épült házakat érdemes megnézni.

Bővebben >>>>

Az építészkamarai névjegyzékben kell szerepelnie.

Bővebben >>>>

A legtöbb esetben ezt az építészre bízhatjuk.

Bővebben >>>>

Ekkor kell minél jobban pontosítanunk, hogy milyen házat szeretnénk és mennyit tudunk rákölteni.

Bővebben >>>>

Ki tartja a kapcsolatot a hatósággal?

Bővebben >>>>

Itt javasoljuk az „Energia és komfort” fázis, illetve az ahhoz tartozó Tennivalók listájának tanulmányozását.

Bővebben >>>>

Itt javasoljuk a „Falak, tetők, nyílászárók” fázis, illetve az ahhoz tartozó Tennivalók listájának tanulmányozását.

Bővebben >>>>

Itt javasoljuk a „Burkolás, festés, belső tér” fázis, illetve az ahhoz tartozó Tennivalók listájának tanulmányozását.

Bővebben >>>>
Letölthető dokumentumok

... tartalom hamarosan ... 

Bővebben >>>>

A szerződésminta – mely az egyszerű bejelentéssel létesíthető lakóépületek tervezéséhez alkalmazható – a hatályos jogszabályoknak megfelelő rendelkezések alapján készült.

Bővebben >>>>