Az építkezés fázisai

Mit lehet építeni egy 26 négyzetméteres telekre?

2021.04.07

A japánok a helykihasználás nagy művészei, ahogy azt ez a Tokióban álló – az Unemori Architects építészstúdió által tervezett – kis ház is jól illusztrálja.

 

A Tervlap.hu portálon is bemutatott épület arra is jó példa, hogy ügyes építészeti eszközökkel ilyen kis helyen is jól használható lakás alakítható ki, látványos térkapcsolatokkal. 

A ház egymásra rakott „dobozokból” épül fel, fából készült tartószerkezettel, cementlapból készült külső falakkal, melyeket horganyzott acél hullámlemezzel burkoltak. A „dobozokat” úgy rakták össze, hogy a felső emelet az utcától hátrébb kerüljön, és egy kis teraszt hozzon létre. Az épületet a telekhatártól kissé hátrébb húzták, és a szomszédos házaknál egy kis rést hagytak, hogy több fény jusson be a házba. Ugyanezt a célt szolgálja a nagy ablakokkal megnyitott homlokzat. 

A ház belsejében a mennyezet magassága 1,9 és 4,7 méter között mozog, az épület teljes alapterülete 51 négyzetméter, két emeleten elosztva.A félig alagsori földszinten hálószoba, fürdőszoba és tároló található, míg a nyitott terű konyha és étkező a felső emeleten kapott helyet. A hálószoba szükség esetén akár két külön helyiségre is osztható. 

Több információ és további fotók a Tervlap.hu cikkében >> 

Fotók forrása: Unemori Architects / Kai Nakamura

 

Építkezési fázis:

2. Tervezési folyamat

Tartsa naprakészen saját listáit, dokumentumait!
JELENTKEZZEN BE, illetve REGISZTRÁLJON!
Tennivalók listája

Már az igények pontos megfogalmazásában is sokat segíthet a szakember.

Bővebben >>>>

Érdemes azokra is hallgatni, akik már dolgoztattak a javasolt tervezővel.

Bővebben >>>>

A nekünk tetsző stílusban épült házakat érdemes megnézni.

Bővebben >>>>

Az építészkamarai névjegyzékben kell szerepelnie.

Bővebben >>>>

A legtöbb esetben ezt az építészre bízhatjuk.

Bővebben >>>>

Ekkor kell minél jobban pontosítanunk, hogy milyen házat szeretnénk és mennyit tudunk rákölteni.

Bővebben >>>>

Ki tartja a kapcsolatot a hatósággal?

Bővebben >>>>

Itt javasoljuk az „Energia és komfort” fázis, illetve az ahhoz tartozó Tennivalók listájának tanulmányozását.

Bővebben >>>>

Itt javasoljuk a „Falak, tetők, nyílászárók” fázis, illetve az ahhoz tartozó Tennivalók listájának tanulmányozását.

Bővebben >>>>

Itt javasoljuk a „Burkolás, festés, belső tér” fázis, illetve az ahhoz tartozó Tennivalók listájának tanulmányozását.

Bővebben >>>>
Letölthető dokumentumok

... tartalom hamarosan ... 

Bővebben >>>>

A szerződésminta – mely az egyszerű bejelentéssel létesíthető lakóépületek tervezéséhez alkalmazható – a hatályos jogszabályoknak megfelelő rendelkezések alapján készült.

Bővebben >>>>