2021.05.26
A födém és/vagy a homlokzat hőszigetelésével mintegy 25-45 százalékos csökkenést lehet elérni egy ház fűtési-hűtési költségeiben. Így az erre költött pénz viszonylag gyorsan megtérül, különösen ha a beruházást (részben) állami támogatásból finanszírozzuk.
Az otthonfelújítási támogatás segítségével nemcsak a felújítási kiadásainkat felezhetjük meg, hanem az ingatlanunk értékét is jelentősen növelhetjük, amennyiben ezt a pénzt ingatlanunk szigetelésére fordítjuk. Az így befektetett összeg pedig azonnal el is kezd megtérülni a jelentősen mérséklődő rezsikiadásainknak köszönhetően – hívja fel a figyelmet egy hazai szigetelkőanyag-forgalmazó cég közleménye.
Mint az közismert, 2021-től legfeljebb 3 millió forintos, vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatást lehet igénybe venni otthonfelújításra. Az első értékelés szerint az első bő három hónap alatt háromezer igénylés érkezett, a családonként átlagosan igényelt összeg pedig 1,5 millió forint lett. A legtöbben a belső tér felújítására (22 százalék), napelemes rendszer kialakítására, cseréjére (15 százalék) tetőfelújításra (12 százalék), továbbá a külső nyílászárok cseréjére, valamint klímaberendezés beépítésére, cseréjére igényelték az állami segítséget. Még mindig nagyon kevesen vannak azonban azok, akik otthonuk energetikai felújítását, szigetelését oldanák meg az „ingyen pénzzel”, pedig egy jól tervezett, szakszerűen kivitelezett homlokzati és födémszigeteléssel 46 százalékkal is csökkenthetők lennének a fűtési-hűtési költségek. Ezzel a beruházással ingatlanunk értékét is növelhetjük, illetve a befektetett összeg néhány éven belül az alacsonyabb rezsiköltség miatt megtérül.
A Knauf Insulation szakemberei szerint a leghamarabb megtérülő befektetés a födém szigetelése. Négyzetméterenként 1500-2000 forintos anyagköltséggel – 30 cm vastagság esetén – 25 százalékos fűtési-hűtési megtakarítás érhető el.
A homlokzat minőségi szigetelésének anyagköltsége négyzetméterenként 6,5-7 ezer forintba kerül, vakolással, színezéssel együtt. A kőzetgyapot szigetelés vastagságának el kell érnie a legalább 12-15 centimétert, mert ez szükséges ahhoz, hogy a legelterjedtebb falszerkezetek esetében az épület megfeleljen az úgynevezett közel nulla energiaigény (KNE) kritériumnak – ezt az elvárást többszöri időpont-módosítás után legutóbb 2022 második felére tolták ki.
A Knauf Insulation a bonyolult előírások és a gazdaságossági szempontok miatt mindenkinek azt tanácsolja, hogy vegye igénybe szakember segítségét és energetikai audit nélkül ne kezdjen felújításba. A szigetelőanyaggyártó számításai szerint homlokzatszigeteléssel a fűtés-hűtés számla átlagosan 35 százalékkal csökkenthető, a befektetés ára pedig 8-10 év alatt megtérülhet. Az állami támogatással pedig ez a megtérülési idő pedig a felére csökkenthető.
A felújítást tervezők legnagyobb félelme manapság, hogy miként és mennyiért tudnak megfelelő szakembert felfogadni. Az adatok az építőipar kapacitáshiánya miatt nagyon eltérőek. A járvány előtt négyzetméterenként átlagosan 3,5 ezer forintért már megbízható, jó referenciákkal rendelkező szakembert lehetett kapni. Jelenleg azonban már egyáltalán nem ritka az egy négyzetméterre jutó 6 ezer forintos munkadíj sem. A családi házak szigetelését akár egy évvel előbb is érdemes megterveztetni, mivel az építőipari kapacitáshiány miatt nagyon nehéz megfelelő kivitelezőt találni, az árak pedig csak mennek egyre feljebb.
Vannak olyan hibás szigetelési „megoldások” melyek valójában nem oldják meg a problémát: költségesek, de nem eredményeznek érdemi javulást az épület hőigényét illetően. Az egyik ilyen tipikus hiba, hogy a szigetelési rendszer hőtechnikai méretezése elmarad, vagy pontatlan. Sokan nem veszik számításba, hogy nem csak a látható felületeket kell szigetelni, hiszen egy lábazat földben levő része legalább ugyanolyan szigetelést igényel, mint egy falszerkezet. „Nem összefüggő termikus burok létrehozása esetén a szerkezeti elemek hőmérsékletkülönbségei miatt hőhídak alakulhatnak ki” – idézi a közlemény Aszódy Tamást, a Knauf Insulation ügyvezető igazgatóját. „A másik leggyakrabban elkövetett hiba a túl vékony hőszigetelő réteg, hisz 5 cm homlokzati hőszigetelési vastagság inkább csak kiadást, mint megoldást jelent” – tette hozzá a szakember.
A szigetelés megtervezésekor nagyon fontos az anyagok, anyagrendszerek kiválasztása. Jellemző hiba a Knauf Insulation tapasztalatai szerint az is, hogy az építtetők és felújítók különböző gyártótól vásárolják meg a szigeteléshez szükséges anyagokat, amelyek így egymással nem kompatibilisek. Ez az elkészült szigetelési rendszer teljesítményét csökkenti, emellett pedig bukni lehet a vonatkozó garanciát is, hiszen a gyártók a teljes rendszerre vállalják a kötelezettséget.
A tervezőnek statikust – és szükség esetén talajmechanikai szakembert – is be kell vonnia az alapozás megtervezésébe. A vízszigetelésnek az épület szerkezeteit teljes mértékben el kell választania a talajtól, a nedves felületektől.
Bővebben >>>>A hő- és hangszigetelési igénytől, bizonyos környezeti adottságoktól, illetve az építtető ökológiai tudatosságától is függ, hogy milyen falazóanyagot érdemes választani.
Bővebben >>>>A fa, a műanyag és a fém anyagú nyílászárók mellett vegyes szerkezetűek is kaphatók.
Bővebben >>>>A vasbeton födémeknél a legköltségesebb tétel a zsaluzat, emiatt sok alternatív megoldás van terjedőben.
Bővebben >>>>A legfontosabb kérdés, hogy lapostetőt vagy magastetőt szeretnénk-e – és ez utóbbi esetében milyen hajlásszögűt. Ezután következhet az anyagok kiválasztása.
Bővebben >>>>A legfontosabb fázisoknál lényeges a műszaki ellenőr jelenléte.
Bővebben >>>>Ha valami ránézésre „nem stimmel”, az valószínűleg nem felel meg a szabványnak sem.
Bővebben >>>>A szigetelés nagyon nehezen és drágán javíttatható - ne kössünk kompromisszumot!
Bővebben >>>>Utólag nem lehet „kilincset tenni” egy fix ablakra.
Bővebben >>>>A beköltözés után a hőszigetelés alól folyni kezdett a víz.
Bővebben >>>>Nem elég csak a PUR hab.
Bővebben >>>>Több szerkezeti átalakítással lehetett csak megoldást találni.
Bővebben >>>>Tisztában kell lennünk a „névleges méret” fogalmával.
Bővebben >>>>Van, amikor nem maradhat el az alátámasztás.
Bővebben >>>>Nagyon át kell gondolni, ha el akarunk térni a tervektől.
Bővebben >>>>Súlyos következményekkel is járhat a beázás.
Bővebben >>>>
■ Átfogó kutatás-fejlesztési projekttel bővíti termékeinek körét az R-SPED Fuvarozó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
■ Felújító vakolatok alkalmazása nedves és sóterhelt falazatok esetén
■ Komfortossá újított tetőterek
■ Variációk padlásfödém-szigetelésre
■ Kifinomult, részletgazdag bejárati ajtók a csúcskategóriát keresőknek
■ Elegáns és időjárásálló homlokzatburkoló kompaktlemez
■ Van környezetbarát és biztonságos megoldás a belső oldali hőszigetelésre
■ Hogyan vezessük le a csapadékvizet a tetőteraszról?
■ Kiszámolták, miért pénztárcabarát a pincefödém-szigetelés
■ Szigetelés, ablakcsere - milyen sorrendben végezzük az energiamegtakarítási beruházásokat?