Az építkezés fázisai

A hatósági bizonyítvány megszerzéséhez kötötték a végszámla kifizetését, de a ház nem készült el

2020.12.29

A hatósági bizonyítvány kiadható akkor is, ha az épület teljes befejezésére még nem került sor…

 

Az építtető nem tudta, hogy a hatósági bizonyítvány kiadható akkor is, ha az épület teljes befejezésére még nem került sor, és a kivitelezési szerződésben ehhez fűzték a felek a végszámla kifizetését. A kivitelező megszerezte a hatósági bizonyítványt, így az építtetőnek ki kellett fizetnie a végszámlát, pedig – egyebek mellett – még a gáz bevezetésére sem került sor. A vállalkozói díj kifizetésének elmaradása miatt a kivitelező felfüggesztette a munkát, és a befejezés hónapokkal elhúzódott.