A kérdés mindenképpen érdemel egy kis figyelmet. Bizonyos esetekben ugyanis a vakolás elmaradása súlyos problémát okozhat a rendszer állékonyságát illetően, másrészt a hőszigetelés teljesítménye és hatásfoka is elmaradhat a tervezett értékektől. A probléma két részre bontható: a falazat síkpontossági, illetve a teljes falszerkezet légtömörségi kérdésére.

1. A falazat egyenetlenségei, azaz a síkpontosság

A homlokzati hőszigetelő rendszerek olyan réteges szerkezetek, melyekben az egyes rétegek geometriáját egymással párhuzamos síkok adják meg. Emellett további fontos szempont, hogy a rendszerek mechanikai rögzítésére szolgáló dübelek a homlokzat teljes felületén, minden rögzítési ponton ugyanolyan lehorgonyzási hosszal kapcsolódnak az alapfelülethez. Ezek a szempontok megkívánják, hogy a hőszigetelő rendszert a maga függőleges határoló síkjaival párhuzamos és egyenetlenségektől mentes alapfelületre rögzítsük.

A hőszigetelő rendszerekre vonatkozó uniós irányelv (ETAG 004), valamint a Magyar Építőkémia és Vakolat Szövetség (MÉVSZ) irányelvei éppen ezért mondják ki, hogy a hőszigetelő rendszer olyan alapfelületre hordható fel biztonsággal, melynek a síktól való eltérése nem haladja meg a ±0,5 cm-t. Amennyiben ez a feltétel nem teljesül, akkor az alapfelületet ki kell egyenlíteni, aminek a legegyszerűbb módja a teljes felületű vakolás. Sajnálatos tény, hogy ezzel ma még sokan nincsenek tisztában. Gyakori megoldás, hogy a falak egyenetlenségeit a hőszigetelő rendszer ragasztásának vastagságával próbálják meg eltüntetni. Ez azonban kockázatos is lehet, hiszen extrém esetben a rögzítő dübelek egy része talán nem is ér el a teherhordó falig – veszélyeztetve ezzel a rendszer állékonyságát.

A hőszigetelő rendszerek nem arra valók, hogy a ferde és egyenetlen falakat „kozmetikázzák”, hiszen kialakításuknál fogva akkor működnek megfelelően, ha minden rétegük párhuzamos a hordozófelülettel.

2. A határoló szerkezetek légtömörsége

Légáteresztés, páraáteresztés, „lélegző falak”. Szinte naponta halljuk ezeket a kifejezéseket a hőszigeteléssel kapcsolatban. Érdemes egy kicsit rendbe tenni őket, hiszen a köznyelvben sokszor elmosódik a határ az egymástól amúgy lényegesen különböző fogalmak között.

A pára légnemű anyagként viselkedő nedvesség. Mint minden gáz, úgy a pára is „vándorútra” indul a nagyobb nyomású hely felől az alacsonyabb nyomású felé. Az épületszerkezetek legnagyobb része a pára számára átjárható, hiszen még a betonon is át tud haladni. A szerkezetek páravándorlással szembeni ellenállásának mértékét nevezzük páraáteresztésnek. Minél nagyobb páraáteresztő képességű egy szerkezet, annál könnyebben átjut rajta a pára, és minél inkább párazáró, annál nehezebben teszi meg a pára ugyanezt.

Hasonló a helyzet a légzárással is, de itt nem a páráról, hanem a levegőről beszélünk. Egy légzáró szerkezeten (például betonfalon) keresztül a levegő nem tud áthatolni, de egy elvetemedett régi faablakot, amin húz be a hideg, nem mondhatunk légzárónak. Hogy számszerűen milyen egy falszerkezet légtömörsége, azt bonyolult számításokkal vagy kísérleti úton lehet meghatározni – erre azonban nem mindig van lehetőség. Bizonyos esetekben egyébként (például a passzívházaknál) valamennyi határoló szerkezet légtömörségét igazolni kell.

A légzárás kérdése sokáig nem merült fel problémaként, hiszen a falszerkezetek általában masszív, nagy tömegűek voltak (például falazóhabarcsba rakott kisméretű tégla, mindkét oldalán vakolva). Napjainkban azonban a falszerkezetek jelentősen megváltoztak: a falazóelemek könnyebbek és sokkal páraáteresztőbbek lettek, ezáltal tömörségük és tömegük drasztikusan csökkent. A falazóhabarcsok helyett ma már gyakran ragasztót használnak, és sokszor a belső vakolatot is felváltják a különféle burkolatok (például pontszerűen rögzített gipszkarton). Ezeknek a falaknak a légzárása (illetve annak mértéke) már súlyos aggályokat vethet fel.

Ha egy szerkezet nem légzáró, akkor ez azt jelenti, hogy nyomáskülönbség hatására a falazaton keresztül a levegő is elkezd áramolni, aminek következtében télen a lassan kiáramló levegő a meleget is magával viszi – jelentősen csökkentve ezzel a hőszigetelés teljesítményét és hatásfokát.

Látható tehát, hogy a címben feltett kérdésre a falazat síkpontosságának és légtömörségének ismeretében adható meg a helyes válasz. Míg egy hagyományos épület utólagos szigetelésénél általában csak akkor merül fel a felület átvakolása, ha a falazat egyenetlen, addig új építés esetén (főleg korszerű falazóelemek és belső burkolatok használatakor) mindenképpen érdemes a hőszigetelő rendszer fogadószerkezetét légtömörré tenni a felület bevakolásával. A kellően légtömör és megfelelően egyenletes falazatokra azonban továbbra is közvetlenül ragasztható a homlokzati hőszigetelő rendszer.

A homlokzati hőszigetelés alatti felület síkpontosságának és légtömörségének elérése érdekében a Baumit UniPutz és Baumit UniWhite univerzális alapvakolatok, illetve a Baumit MPA 35 gépi vakolat alkalmazása javasolt, ez utóbbi silós kiszállítása is lehetséges. Az alapvakolatok ismertetője itt található.

Baumit Kft.