Az építkezés fázisai

Most kerülhet csak igazán sokba az alulbiztosítottság

2022.11.21

A vagyonbiztosítások legnagyobb kockázata az alulbiztosítottság. Mind a vállalkozói, mind pedig a lakásbiztosítási szerződések esetében gyakran előfordul, hogy a vagyontárgy tényleges értéke meghaladja a szerződésben rögzített biztosítási összeget.

Az alulbiztosítottság kockázata régen volt utoljára annyira hangsúlyos téma, mint éppen most, ez pedig az alábbi tényezők együttes hatásának is köszönhető:

- Az infláció mértéke meghaladja a 20 százalékot.
- Az Európai Unió legmagasabb építőipari költségnövekedése.
- Az alapanyag árak soha nem látott mértékű emelkedése.
- Az ingatlanárak meredek emelkedése.

A hatályos biztosítási szerződéseket az itt felsoroltakkal szembeállítva észrevehető, hogy a biztosítási összegek nem követték le e változásokat - írja az Építésijog.hu-n megjelent cikk. Az ingatlanok, irodák, telephelyek és raktárak még mindig az 5-10 évvel ezelőtti piaci körülményeknek megfelelően, alacsony összegen vannak biztosítva.

 

Mi ezzel a probléma?

Az alulbiztosítás következménye az ún. pro rata (aránylagos) kártérítés. Ebben az esetben a biztosított (károsult) a keletkezett kárnak csak egy részét kapja meg a biztosítótól.

Tegyük fel, hogy a biztosított épület tényleges értéke 100 millió forint, de a megkötött vagyonbiztosításban a biztosítási összege csak 50 millió. Ez esetben teljes kár esetén a biztosító legfeljebb ezt az összeget fogja kifizetni a károsult részére, és részkár esetén is mindig a kárösszeg 50 százalékát.

A biztosító tehát a kárt olyan arányban téríti meg, amilyen mértékben a vagyontárgy tényleges értékét biztosították, hiszen a biztosító társaság csak a megadott (alacsony) biztosítási összeg után szedett díjat.

 

Recessziós félelmek, a növekedés megtorpanása és növekvő költségek

Ezek mind olyan tényezők, melyek a vállalkozások kiszolgáltatottságát csökkentik. Az üzleti környezet kevésbé lesz kalkulálható. Ha ebben a helyzetben, ráadásul súlyos alulbiztosítottság mellett következik be kár, a kiszolgáltatott vállalkozás vagy magánszemély kilátástalan helyzetbe kerülhet. Az aktuális és optimális biztosítási védelemre pont akkor van szüksége, amikor vállalkozóként, magányszemélyként, nem tud saját forrásból kigazdálkodni egy hatalmas kárösszeget.

 

Mi lehet a megoldás?

Gyors és hatékony megoldás az alábbiakban foglalható össze:
1. Meglévő biztosítási szerződések felülvizsgálata.
2. Biztosítási összegek aktualizálása.
3. Valós újraépítési értékek figyelembevétele.
4. Kockázatok újraértékelése.

Az alábbi linkre kattintva Ön is ellenőrízheti biztosítási portfóliójának állapotát: https://www.eurosales.hu/kapcsolat/1/online-ugyfelszolgalat

Építkezési fázis:

9. Beköltözés után

Tartsa naprakészen saját listáit, dokumentumait!
JELENTKEZZEN BE, illetve REGISZTRÁLJON!
Tennivalók listája

A jótállási jegy része ez a dokumentum.

Bővebben >>>>

Összeállíthatunk egy saját listát az éves teendőkről.

Bővebben >>>>

Írjuk be előre a naptárunkba az időpontokat.

Bővebben >>>>

Érdemes beleírni a szerződésbe a kivitelezőnek ezt a kötelezettségét.

Bővebben >>>>
Letölthető dokumentumok

VIDEO – dr. Jámbor Attila előadása, 2019. február. A felvételt regisztrált olvasóink tekinthetik meg. 

Bővebben >>>>
Jellemző hibák

Nem minden hiba, ami annak látszik… 

Bővebben >>>>

Bonyolultabb berendezéseknél hosszabb a beüzemelési folyamat.

Bővebben >>>>

A termosztát megfelelő helyét is meg kell találni.

Bővebben >>>>

Csak a használati utasítást kellett volna elolvasni.

Bővebben >>>>

Adott esetben a takarítószer kiválasztására is külön figyelni kell.

Bővebben >>>>