Az építkezés fázisai

Csökkenhetnek a lakáshitelkamatok a közeljövőben

2022.09.02

A bizonytalan gazdasági környezet miatt kevesebben akarnak hitelt felvenni, a bankok tehát immár versenyezni kényszerülnek az ügyfelekért, vagyis a korábbinál kedvezőbb ajánlatokkal, olcsóbb hitelekkel igyekeznek előállni. Ugyanakkor a háztartások számára egyre nagyobb jelentőségű az energiatakarékosság – várható tehát, hogy egyre több bank kínál az ilyen jellegű beruházások finanszírozását célzó hitelkonstrukciókat.

 

 

A jegybank több, mint 500 bázispontos nyári alapkamat-emelését követően aligha gondolta bárki, hogy lakáshitel kamatcsökkentéssel indul a szeptember – olvasható a money.hu lapunkhoz is eljuttatott közleményében. A jelenségre az lehet a magyarázat, hogy a bankok egymás közötti versenye és az egyre halványabb kereslet ugyanakkor már nem csak a mérsékeltebb emelésre, de alkalmanként a korábbi kamatok csökkentésére is ráviszi a pénzintézeteket.

A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy például a CIB Bank 2022. szeptember 1-től az úgynevezett Végig FIX Lakáskölcsönének kamatát a kedvezménycsomagoktól függően 43-69 százalékponttal csökkentette. A legnagyobb vágás a kedvezmények nélküli konstrukcióban történt, ott az új ajánlat a 20 éves hitelre 9,18 százalék, míg a legkedvezőbb, Magnifica kedvezménycsomagra jogosult ügyfelek 7,69 százalékos kamaton juthatnak hozzá a 20 évre fix kamatot jelentő konstrukciókhoz.

Úgy tűnik, a bankok a csökkenő hitelkereslet ellen harcolnak: a folyamatos kamatemelések, illetve a törlesztőrészletek növekedése miatt a bankok már érzik, hogy a korábbinál kevesebben akarnak hitelt felvenni. Az embereket az inflációs sokk pénzeik beosztására, a komolyabb beruházások, így az ingatlanvásárlás, illetve építkezés elhalasztására sarkallja. 

Ráadásul a kamatemelés előtt objektív akadályt jelent a jegybank hitelfékszabálya:

a nettó 280.800 forintos mediánbérrel számolva a lakosság fele maximum 14,5 millió forintos hitelt tudna felvenni 10 százalékos kamatszint mellett 20 éves futamidőre, amely nem sokra lenne elég a jelenlegi lakásárakat figyelve.

A banki versenyben tehát a pénzintézetek számára fontossá vált, hogy bizonyos szegmensekben kedvező ajánlattal rukkoljanak elő. Erre például a hosszú időre fixált kölcsönök piacán nyílhat lehetőség. Ilyen időtávban ugyanis kevésbé nyomasztóak az elmúlt és az előttünk álló hónapok inflációs számai. 

A fentiek miatt a money.hu szakértői szerint a CIB azon választása, hogy

a végig fix kölcsönnél csökkenti a kamatait,

teljesen érthető. A végig fix törlesztést biztosító, 20 éves futamidejű kölcsönök referenciakamata március vége óta alacsonyabb, mint a korábban favoritnak számító 10 éves kamatperiódusú kölcsöné. Ebben a szegmensben van a legnagyobb tér a kamatok moderált emelésére, sőt akár csökkentésére is – köszönhetően annak, hogy a korábbi években a végig fix törlesztés biztonságának felárát bizony megkérték a bankok az ügyfelektől. Azt, hogy a végig fix hitelek terén várható a következő hetek-hónapok legnagyobb versenye, jól mutatja, hogy szeptembertől az UniCredit Bank a korábban csak a 10 éves kamatperiódusú hitelekre adott kamatkedvezményeit a végig fix kölcsönökre is kiterjesztette.

 

A „zöld hitelben” is versenyeznek

Beindult a verseny a zöld hitelek piacán is. A jegybanki „szuperolcsó” zöldhitelprogram kifutása és a rezsidíjak emelkedése nyomán érezhető kereslet van a piacon az energetikai kihívásokra választ adó hitelek iránt. A K&H „új” termékként hirdeti saját zöldotthon-hitelét, más bankok pedig kedvezményekkel teszik kedvezőbbé az igénylést az érintett ügyfeleknek. A CIB 200 ezer forintos energiahatékonysági jóváírási bónuszt ad azoknak az igénylőknek, akik legalább BB energetikai besorolású új vagy használt lakás vásárlására, illetve ilyen épület építésére igényelnek kölcsönt november végéig és a kölcsön folyósítása legkésőbb jövő július végéig megtörténik. A money.hu szakértői szerint a „zöldhitel”-paletta a következő hónapokban tovább bővül majd a bankoknál.

Építkezési fázis:

1. Ingatlanvétel, finanszírozás

Tartsa naprakészen saját listáit, dokumentumait!
JELENTKEZZEN BE, illetve REGISZTRÁLJON!
Tennivalók listája

A jelzálogjog és a végrehajtási jogok mellett például a szolgalmi jogoknak is lehetnek nem kívánt következményeik.

Bővebben >>>>

Más-más iratokat kell ellenőriznünk üres telek, felépítménnyel rendelkező ingatlan és lakás esetében.

Bővebben >>>>

A valóságban fennálló méretek eltérhetnek a térképmásolat méreteitől.

Bővebben >>>>

Osztatlan közös tulajdon, illetve társasház esetén szükségesek ezek a dokumentumok.

Bővebben >>>>

Az építésügyi előírásoktól függ, hogy milyen építési, átalakítási, bővítési tevékenységet (nem) végezhetünk.

Bővebben >>>>

A helyi szabályozás megtilthatja például bizonyos anyagok vagy színek használatát, meghatározhatja a tető lehetséges formáját.

Bővebben >>>>

Az önkormányzati rendelet által rögzített tilalom vagy kötelezettség akkor is fennáll, ha a tulajdoni lapon ez nem jelenik meg.

Bővebben >>>>

Ha valamilyen fontos közmű nem elérhető az ingatlanon, tájékozódjunk, hogy a bekötésre lesz-e lehetőség.

Bővebben >>>>

A választott helyszín nagymértékben és hosszú távon befolyásolja későbbi energiafelhasználásunkat, komfortunkat, közérzetünket és életformánkat.

Bővebben >>>>

Az önerő mellett pénzintézeti hitellel és állami támogatásokkal kalkulálhatunk.

Bővebben >>>>

Az illetékkedvezményekkel sok pénzt lehet megspórolni.

Bővebben >>>>

Mindenképpen szükség lesz ügyvédre vagy közjegyzőre.

Bővebben >>>>

A vevő csak akkor lesz tulajdonos, ha ezt a Földhivatalnál a tulajdoni lapra bejegyezték.

Bővebben >>>>
Letölthető dokumentumok

Ha az adott ingatlanra valakinek elővásárlási joga van, akkor az eladónak „vételi ajánlatot” kell kapnia attól a harmadik személytől, aki meg kívánja vásárolni az ingatlant. Ezután az eladónak az elővásárlásra jogosult személyhez kell fordulnia egy „elővásárlási jog gyakorlására való felhívás” formájában. Ha az elővásárlásra jogosult személy nem kíván élni ezzel a jogával, akkor egy „elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatot” ad az eladónak. Ha a eladó ezt megkapta, csak akkor adhatja el az ingatlant harmadik személynek. 

Itt a VÉTELI AJÁNLAT céljára adunk egy formadokumentumot, melyet regisztrált felhasználóink tölthetnek le.

Bővebben >>>>

Ha az adott ingatlanra valakinek elővásárlási joga van, akkor az eladónak „vételi ajánlatot” kell kapnia attól a harmadik személytől, aki meg kívánja vásárolni az ingatlant. Ezután az eladónak az elővásárlásra jogosult személyhez kell fordulnia egy „elővásárlási jog gyakorlására való felhívás” formájában. Ha az elővásárlásra jogosult személy nem kíván élni ezzel a jogával, akkor egy „elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatot” ad az eladónak. Ha a eladó ezt megkapta, csak akkor adhatja el az ingatlant harmadik személynek. 

Itt az ELŐVÁSÁRLÁSI JOG GYAKORLÁSÁRA VALÓ FELHÍVÁS céljára adunk egy formadokumentumot, melyet regisztrált felhasználóink tölthetnek le.

Bővebben >>>>

Ha az adott ingatlanra valakinek elővásárlási joga van, akkor az eladónak „vételi ajánlatot” kell kapnia attól a harmadik személytől, aki meg kívánja vásárolni az ingatlant. Ezután az eladónak az elővásárlásra jogosult személyhez kell fordulnia egy „elővásárlási jog gyakorlására való felhívás” formájában. Ha az elővásárlásra jogosult személy nem kíván élni ezzel a jogával, akkor egy „elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatot” ad az eladónak. Ha a eladó ezt megkapta, csak akkor adhatja el az ingatlant harmadik személynek. 

Itt az ELŐVÁSÁRLÁSI JOGRÓL LEMONDÓ NYILATKOZAT céljára adunk egy formadokumentumot, melyet regisztrált felhasználóink tölthetnek le.

 

Bővebben >>>>
Jellemző hibák

A vételi ajánlat elfogadása előtt az eladónak kell ezt megtennie.

Bővebben >>>>

A bank nem adott hitelt, és bővíteni sem lehetett.

Bővebben >>>>

Csak az övezeti besorolásból derült ki.

Bővebben >>>>

A geodéziai felméréskor derült ki, hogy a ház belóg az oldalkertbe.

Bővebben >>>>

Az önkormányzati „útlejegyzés” csak a településrendezési tervből derült ki.

Bővebben >>>>